Előtér - ahol minden kezdődik

First topic message reminder :

Itt kezdődik minden, az iskolás évek és itt is fejeződik be.

október 23., csütörtök

/kezdődött a tantermekben/

Már három negyvenkor is óriási volt a tömeg, alig találtuk meg egymást Em-mel, de végül sikerült.
-Te jó ég - nézett körbe hüledezve Em. - Ennyien leszünk?
-Úgy tűnik... Láttam Shane-t és Joseph-et is - újságoltam.

-Üdv,emberek! -verekedtem át magam a tömegben,ahol megpillantottam Em-et és Crystalt.
-Na,akkor jössz Te is? Legalább nem leszünk olyan elveszettek. Már teljesen elfelejtettem,mi merre van. -állapította meg húgom.
-Figyelem! Akkor indulunk! -harsant fel Mary Margaret hangja. -Kérhetném,hogy ne állatcsorda módján hagyják el az iskolát? Hanem például évfolyamonként csoportokba rendeződve! -a tanárnőnek elég volt csak egy közepes hangerővel szólni,mert mindenki automatikusan engedelmeskedett,és el is indultunk. Nem volt messze a város,csak egy jó húsz percnyire percre gyalog.
/folytatódik Four Elements Town-ban/

November 27.

Juliette-tel és Endrew-val eldöntöttük, hogy piknikezni fogunk. Nos, ebből egy nagy nulla lett, mert az eső zuhogni kezdett. Így aztán a sárban gyalogoltunk haza fele, csurom vizes hajjal.
- Nagyszerű! Ennek is most kell! - mondta Julie egy szál vékony pulcsiban (érted?! Én meg majd megfagytam hat pulcsi alatt! És ő csak még nem is fázott!) (Na, jó, csak egy pulcsi és egy téli kabát, de akkor is!)
- Hát igen. Pocsék egy idő van! – mondta a karomat dörzsölve és a vállamat átölelve Endrew. Én vezettem őket ki az erdőből, sikeresen.
Amint beléptünk az Előtérbe aggódó és dühös, na meg megkönnyebbült tanároktól kaptunk szidást. Megértem őket, tényleg felelőtlenek voltunk.
- Ha a tanárnő tudna szemmel ölni, nem élnénk, az tuti! - jegyeztem meg, mikor a tanárok felküldtek minket a szobáinkba és épp átvágtunk a szokásos tömegen át. Bár nem mi voltunk a legkisebbek, mégis picinek éreztem magam a nagy 2 méter 60 centis ,,lovak" között. Egyszer csak valaki elkapta Juliette karját és kihúzták a tömegből. Utána mentünk. A bátyja volt az a valaki, aki szikrázó (nem viccelek, tényleg olyan volt!) tekintettel szidta le őt.
- ...Megőrültetek?! El is tévedhettetek volna! És tudod, hogy milyen veszélyes az erdő! - mikor észre vett minket, nagyon csúnyán nézett rám. - Te mondtad neki, mi? Te eszement tölgyrongáló gnóm!
Tudom, gyerekesen, hangzik, de könnyes lett a szemem. Ez a legcsúnyább dolog, amit egy föld eleműre mondhat bárki is, és ezt ő is tudhatta.
- Most miért kellett ez?! Nem tudtuk, hogy ilyen idő lesz! - mondta Endrew és indult volna, de megfogtam a karját.
- Mi történt? - lépett Shane mellé Crystal Holloway. Nagyon szép lány volt, haja a vállára hullott.
- Kérdezd tőle! - biccentett felém Shane karba tett kézzel. Crystal végigmért és sajnálva a szemembe nézett. Mintha a gondolataimba olvasott volna, úgy nézett rám.
- Nem akart semmi rosszat! Tudom. - mondta a lány határozottan.
- Crysnek igaza van! Legalább higgy neki, ha nekem nem! Ez bárkivel megtörtént volna! Nem kéne ennyire... Ennyire aggódnod! - mondta Juliette. Legalább olyan rémisztően volt dühös, mint a bátyja. - Gyertek! Te is Crys! Emily és Luke is a Klub felé ment! Te meg szedd össze magad Shane! Szeretlek, de ne félts ennyire, már nem vagyok baba!
Juliette átölelte a bátyját és elindultunk a Klub felé.

/Folytatódik a Klubban/

november 27., csütörtök

-... és akkor megcsókolt, képzeld el! - ecsetelte nagy lelkesedéssel első csókjának történetét Kelsey.
-Akkor most jártok, ugye? - vigyorogtam le rá.
-A legteljesebb mértékben! - ugrándozott boldogan Kels.
-Egyébként mi is a neve? - kérdeztem, enyhén ráncolva a homlokomat az összpontosítástól (rossz szokás, bár Ty szerint aranyos vagyok, amikor ezt csinálom).
-Matt Colvey - válaszolt szupergyorsan Kelsey, várakozóan nézve rám, majd ördögien elvigyorodott. - Úgysem ismered! Idén jött.
-Ó, drága Kels! - hajoltam le hozzá, hogy megfricskázzam az orrát. - Én az iskolában mindenkit ismerek.
-Na, halljam! - állt meg a folyosó közepén a húgom, és keresztbe font karral nézett fel rám.
Nagy levegőt vettem, és hadarni kezdtem.
-Matt Colvey. Tengerkék szem, kis zölddel vegyítve, tüsire nyírt, sötétbarna, szinte fekete haj. Fiatal kora ellenére kitűnő szélidéző képességekkel rendelkezik, matekzseni, különleges képessége, hogy semmilyen szilárd anyag nem tudja megsebezni a testét. Elsőéves, és legújabb értesüléseim szerint a barátod - néztem győzedelmesen Kelsey-re, aki leesett állal bámult rám.
-Ezt meg honnan...?
Megkopogtattam a fejem.
-Tudod. Kiváló a memóriám - kacsintottam rá.
Kels nyelvet nyújtott rám, de a szeme vidáman csillogott.
-KELSEY! - hallatszott a folyosó egyik végéről, mire mindketten összerezzentünk.
-Fú, Jane az! - feszült meg hirtelen húgom teste. - Valahogy megtudta, hogy most lesz Matt-tel randim! Nagyon ellenzi a kapcsolatunkat - húzta el a száját. - Később beszélünk, Kia! - rohant el szélsebesen.
Távozása után húsz másodperccel Jane fékezett előttem.
-Hol van? - kérdezte mogorva tekintettel.
-Arra szaladt - mutattam egy teljesen más irányba, mint amerre Kels elrohant.
Jane megrázta a fejét, és elfutott abba az irányba, amelybe Kelsey ténylegesen elszelelt. Francba! Mindig elfelejtem, hogy Jane borzasztóan okos, és soha nem dől be az ilyen trükköknek. Megvontam a vállam, és tovább sétáltam a folyosón, egy dallamot dúdolva, amikor is egy enyhén instabil fiú jött velem szembe. Kíváncsian figyeltem kissé billegő mozgását, és azt, hogy folyamatosan pislog. Valami baj van vele.
-Hé, minden rendben? - kérdeztem, amikor hallótávolságon belülre ért.

November 27.

-Öh,szia! -mosolyogtam rá,amitől kissé megfájdult a szemem környéke. -Igen,nagyjából. Csak épp most szabadulhattam a gyengélkedőről. Tegnapelőtt hógolyóztunk a barátaimmal,és valaki a szemembe vágott egy hógolyót. Ennyi,de már jól vagyok. -magyaráztam,miközben lopva megdörzsöltem a szemem.

november 27., csütörtök

-Nekem nem úgy tűnik - vontam fel egy leheletnyit a szemöldökömet. - Várj, segítek - lendítettem fel az egyik karját a vállamra. - Egyébként Kiara Sommers vagyok - mosolyogtam rá.

-Oké,köszi. -fogadtam el aztán a segítségét.-Jesse Dwane. Ja,és még elég homályosan látok,plusz két napig nem állhattam lábra, szóval azért nem vagyok annyira a helyzet magaslatán. -tettem hozzá vigyorogva.

november 27., csütörtök

-Semmi gáz - kacsintottam rá mosolyogva. - Mi történt? Ki ütött ki?

-Egy negyedéves Víz elemű srác, akivel, nos, nem vagyunk éppen puszipajtások. De nyugi,ne úgy értsd,hogy öljük egymást. Csak elég utálatos úgy általánosságban. Klaus Anderson a neve amúgy.

november 27., csütörtök

-Fú, az tényleg egy elég kiállhatatlan srác - bólintottam. - Egyszer bepróbálkozott nálam, de amikor elküldtem a búsba, kicsit megsértődött. Azóta kisebb csínyekkel keseríti meg az életem. Egy alattomos kis dög - jelentettem ki bosszúszomjas hangon.

-Igen,tudom. Minket is szokott bosszantani, de amit most művelt,az már tényleg szemétség volt! Direkt olyan hógolyót csinált,aminek a közepébe egy jó nagy jégdarabot tett,és azzal vett célba. -avattam be a további részletekbe a lányt.

november 27., csütörtök

-Ne már! - hördültem fel. - De szemét! Képzeld el, nekem egyszer... - kezdtem el mesélni, aztán az agyam kétfelé osztódott, ugyanis a folyosóra befordult Ty.
Az agyam egyik része a beszélgetésre koncentrált, és folyamatosan magyarázott Jesse-nek, míg a másik része Ty-ra koncentrált. A fiú csak egy futó pillantást vetett rám, de rengeteg jelentés volt ebben a pillantásban. Kicsit hunyorított a bal szemével, majd enyhén felhúzta a jobb szemöldökét, aminek a jelentése Találkozunk 8-kor? volt. Erre én balra megráztam a fürtjeimet, amely igent jelentett. Ty aprót biccentett, hogy megértette, majd kifejezéstelen tekintettel továbbsétált. Nem akartam színlelni senki előtt, de ez szükségszerű volt. Ha bárki megtudná, hogy Ty-jal járunk, akkor köpnének az igazgatónak, aki pedig Simon-nak, és akkor végem. Bocsi, Jesse gondoltam.
-... szóval, ez történt - fejeztem be a mondandómat.

-Hú. Hát ez sem volt épp kedves tőle. -állapítottam meg. -A legjobb barátom húgát is állandóan szekálta. Osztálytársak,és összekerültek valamilyen órán pármunkához, elég hosszú időre és állandóan belekötött, meg minden. De aztán Luke -így hívják a haveromat- egyszer bosszúból majdnem felgyújtotta alatta a padot a parkban. -idéztem fel nevetve. -Azóta nagyjából békénhagyja a csajt.

november 27., csütörtök

-Emily Foster, ugye? - kérdeztem, összesítve az információkat. - Hallottam róla, nagyon kedves lány. Kár, hogy ez az ökör Klaus kipécézte magának - vontam össze a szemöldököm.

-Hát ja. Akkor nagyjából azt is tudod,ki Luke,igaz?

november 27., csütörtök

-Bongyor hajú srác, Tűz elemű, velünk egyidős, ugye? - idéztem fel az információmat.

-Pontosan! -mosolyogtam rá. -Te Víz vagy,ugye?

november 27., csütörtök

-Ahham - mosolyogtam rá. - Ennyire látszik? - nevettem fel.

-Hát,ez volt az elsőszámú tippem. -válaszoltam.

november 27., csütörtök

-Fú, lottón indultál már? - kacagtam fel, és játékosan összeborzoltam a haját.
Ösztönös mozdulat volt, tulajdonképpen mindenkivel ilyen közvetlen vagyok. Nagy valószínűséggel ez annak köszönhető, hogy hét kistestvérem van, így a nővér-ösztönöm már a saját énemre is kiterjed, de nem bánom. Én ez vagyok.

Nov. 27.

-Még nem,de majd még meggondolom. -válaszoltam nevetve.Eközben már odaértünk a Tűz torony fiú részlegének kezdetéhez. Megköszöntem Kiara segítségét,és elköszöntünk egymástól.

December 9. (?)

- Szóval, a Tűz eleműnél van a szoba. Szerintem odatalálunk majd máskor is. Meg ez egy vendégszoba részleg, ahogy mondtad, igaz?
- Igen. - bólintott Lisa és felsóhajtott. - De J, biztos oda fogtok találni.
- Inkább én igen, ő nem. - javította ki Paris és megbökte a fiú hasát és megborzolta a fiú fejét, mint egy kutyát. Valójában nem állt messze az igazságtól, mivel J haja olyan volt, mintha egy barna szőrű puli ült volna a fejére.
- Hé! Tudod mennyi idő ezt beállítani? - vett elő egy kis tükröt a zsebéből és beállítgatta a haját. Paris az égnek emelte a tekintetét, de felnevetett.
- Amúgy ti jártok? - kérdezte Lisa. Pont ezt szerettem volna kérdezni, de ő gyorsabb volt.
- Igen. Már lassan két éve. Persze vesztünk közben össze, de nem volt nagyobb dolog. - bólintott Paris. - Vagyis én nem tudok róla.
- Nem volt. - helyeselte J és összekulcsolták a kezeiket.
- Jaaaj! - sóhajtott fel Lisa. - Olyan aranyosak vagytok!
- Igen. - bólintottam és én is álmodozva nagy levegőt vettem.
- Akkor, most hova is megyünk? - kérdezte Paris és a fejét barátja vállára hajtotta.
- A parkba. - válaszoltam. - Egy barátnőm nagymamája, a kertésznő már vár minket.
- Az jó! Már éhes vagyok. - mondta Jason.
- J, az előbb ettél meg egy szendvicset! - mondta figyelmeztetően Paris.
- És? Növésben lévő ember vagyok, kell a táplálék.
- Hé, a még nősz egy centit is, még jobban manónak érzem magam! Így is 185 centméter vagy, én csak 170!
- Törpe! - lökte meg egy kicsit J Parist. Még mielőtt a lány kiakadhatott volna, az igazgatónő lépett elénk egy hófehér bőrű, barna hajú lánnyal, szája természetesen piros volt. Térd felé érő ruhája felső része fehér volt, ezt apró kövekből álló díszítés szépítette, az alsó része fodros halvány rózsaszín volt. Hátán a köpenye volt, ami szintén rózsaszín és fehér közötti átmeneti színben pompázott sok emlékkel rajta. Cipője fehér balerinacipő volt, ennek orrán egy olyan masni, mint amilyen a lányon lévő vékony öv. egyszóval: meseszép volt.

A ruhája (nagyjából) így nézett ki:


- Sziasztok! Be szeretném mutatni Rosabella Thompsont. Belle, körbe tudnád vezetni? A szobája a tied mellett van. - hadara el gyorsan az igazgatónő és közben az óráját nézegette. - Hm... Nekem most mennem kéne. Akkor sziasztok, gyerekek!
-Viszont látásra! - köszöntem Paris-szel kórusban a nőnek, aki gyorsan elviharzott.
- Mindig ilyen...
- Fura? Igen, az. - vágtam félbe J-t és az új lány felé fordultam. - Szia, Rosabella! A táskáid...
- Ó, az egyik Őrzőm felvitte őket már.
- Vannak saját Őrzőid?
- Igen.
- Állj, nem a te apukád Paul White? Öregem, imádom őt! És az anyukád, Christina Woods is fantasztikus ruhákat tervez! - mondta Lisa és teljesen felvillanyozódott. Én viszont észrevettem, hogy ahogy meghallotta az szülei nevét, az arca eltorzult, de nem szóltam erről.
- És valami gyönyörű a ruhád. Mint valami hercegnőnek. - ámuldozott Paris és jól szemügyre vette Rosabellát.
- Köszönöm. - mondta halkan és körülnézett. - Szép iskola. Eddig még egybe sem jártam. Magántanuló voltam.
- Hát igen. Akkor, Föld elemű vagy, gondolom, ahogy én. - jegyeztem meg, de Rosabella megrázta a fejét.
- Nem, én Tűz vagyok. Miért gondolod? - kérdezte. Lisával összenéztünk.
- De a Föld toronyba küldtek? - kérdezett vissza Lisa.
- Nem.
- Akkor valakivel összekevertek engem, mert ellenkező eleműek vagyunk. Talán Julie-ra gondolt az igazgatónő. - feltételeztem.
- Hahó! Éhes ember van a közelben! - itt J magára mutatott. - Nem kéne indulni?
- Akkor menjünk! Akkor most öten állítunk be szegény nőhöz? - kérdezte Paris. - Mert Rosabella is jöhetne, nem?
- Hát, ha szeretne...
- Megyek, ha nem leszek útban. De csakis akkor! - szögezte le Rosabella és karba tette a kezét.
- Nem leszel útban. Vagyis gondlom, nem leszel útban. - mondta Lisa és szökdelve elindult a kijárat felé.

/Folytatódik a Parkban/