Előtér - ahol minden kezdődik

Itt kezdődik minden, az iskolás évek és itt is fejeződik be.

A kocsi fékezett és megálltunk a költői szépségű táj mellett. Ott magasodtak az iskola tornyai, már messziről láttam a levegő tornyát és a legfelső ablakot, az volt az enyém.
- Charlotte, az utazás véget ért - fordult felém apám.
- Tudom - bólintottam és magamban megjegyeztem, hogy utálom a Charlotte nevet, akkor már inkább Lottie vagy bármi más, csak ne Charlotte. - Kiszállhatok? - pillantottam az arannyal bevont kilincs felé.
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra.
- Mindig vigyáztam. Viszlát, apám! - nyomtam le a kilincset, mire két Őrző is előttem termett és nyújtották a kezüket. A jobb kezemet az egyikbe helyeztem, a bal kezemet a másikba és óvatosan leléptem a két lépcsőfokon. Cipőm belesüppedt a vizes talajba, ruhám éppen csak súrolta a harmatos fű tetejét. Nem értettem egyet azzal, hogy hatalmas szoknyában közlekedjek, de apám ragaszkodott hozzá, hiszen egy királylánynak a megjelenése is legyen olyan, mint egy királylányé.
- A csomagjai nálam vannak - érkezett mellém Joey.
- Köszönöm - biccentettem a fejemmel - de egyedül is tudom őket vinni.
- Olyan messze?
- Nincsen az olyan messze - mosolyogtam, de inkább nem álltam le vitatkozni az Őrzőmmel. Elvettem apámtól a köpenyemet és magamra terítettem. Nem volt hideg, de az volt az egyetlen holmim, amit sosem csomagoltam el, mindig magamnál tartottam.
Elköszöntem apámtól és üdvözletemet küldtem anyámnak, illetve a dadámnak. Beléptem a hatalmas kapun és egyszerre ugrott elém öt ember.
- Amelia, hogyhogy ilyen korán?
- Apám üzleti útra indul - válaszoltam tömören. Beadtam a belépőkártyámat frissítésre és úgy döntöttem, elindulok a szobámba, átöltözni, majd megkeresem a bátyámat, aki egyedül érkezett. Jonathan és a teleportálásai.
/folytatódik a Lány hálókörletben/

augusztus 25.

-Vigyázz magadra, Csing! - szorított magához szorosan Isabelle.
-Mondd meg Josh-nak, hogy üdvözlöm! - öleltem meg én is nővéremet.
Mielőtt visszaült volna az autóba, még egyszer felém fordult, és dobott egy csókot. Nevetve viszonoztam, aztán megfogtam bőröndöm fogantyúját, és elindultam az iskola kapuja felé. Már alkonyodott, s a lemenő nap rózsaszínűre és narancssárgára festette a felhők és az ég alját. A tenger is visszaverte a fényt, az intenzív narancssárga szinte aranyban tündökölt. Halványan elmosolyodtam, és kissé megszaporáztam lépteimet. Az iskola kapuján belépve első dolgom a belépőkártyám beadása volt, frissítésre, majd felvonszoltam a bőröndömet a csigalépcsőn, és máris a szobámban találtam magam. Ugyanolyan volt, mint amikor itt hagytam - talán kicsit tisztább. Az ismerős illatok megnyugtattak - ugyanaz a vaníliaillat lengte be, mint először -, így megengedtem egy kis pihenőt magamnak. Leültem az ágyra, és egy pillanatig csak élveztem, hogy újra az iskolában vagyok, majd felkaptam a törölközőmet, és elindultam a partra. Amint kiléptem a szobámból, megpillantottam a szomszédos ajtót, amely legjobb barátnőm, Em Foster szobáját rejtette. Ő egy kicsit később jön, így ma még nem tudtunk találkozni, de levelek útján természetesen egész nyáron tartottuk a kapcsolatot. Biztosan ő is örült volna egy útnak a tengerre... Egy olyanra, amilyenre most én is megyek. Elmosolyodtam, és törülközőmet a vállamra csapva a tengerpartra indultam.

Az előtérben sétálgattam, igazándiból nem nagyon tudtam mit csinálok. A vacsorának már vége volt, Jonathan nem tudom, hol csavargott. De nem volt senki az előtérben, szerencsére Joey is elment pihenni egy kicsit. Leültem az egyik szobor alá helyezett padra és csak néztem ki a fejemből. Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és megindultam a lépcső felé, úgy döntöttem, a könyvtárban töltöm a maradék időmet. Ekkor hirtelen egy lányba botlottam. Válláról levertem a törölközőjét, így segítőkészen lehajoltam érte.
- Jaj, bocsánat. Elgondolkoztam, nem vettelek észre - szabadkoztam.

augusztus 25.

-Ó, semmi nem történt - mosolyodtam el.
Amikor felegyenesedett, és megrázta hajfürtjeit, észrevettem, milyen gyönyörű. Aztán rögtön nemes vonású arca tűnt fel.
-Ó! - értettem meg egy pillanat alatt. - Te vagy a hercegnő? Még nem volt szerencsénk találkozni, de ezennel bemutatkoznék. Crystal Grace Holloway - nyújtottam felé a kezem mosolyogva.

Anyám. Motyogtam magamban. Örültem volna neki, ha nem ismer fel. Habár, ez lehetetlen ebben a világban, meg ahány eseményen megjelentem. De azért reménykedtem.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Én Wendy vagyok - ráztam meg a kezét. - Bocsánat még egyszer, igazán figyelmetlen szoktam lenni.

augusztus 25.

-Semmi baj. Ha tudnád, hányszor estem el vízszintes talajon, a saját lábamban... - legyintettem mosolyogva.

Elmosolyodtam. Jé! Egy társra találtam. Hányszor ugrottak elém Őrzők egy bálon, mert elestem a saját lábamban.
- Merre indultál? Veled tarthatok? Persze, csak ha nem bánod.

augusztus 25.

-A tengerpartra. Persze, gyere csak! Hacsak nem unod már a vizet - hunyorogtam rá hamiskás mosollyal.

- A vizet nem lehet megunni, még egy ilyen udvarban sem - mosolyogtam kedvesen. Úgy döntöttem, ha egyszer valakivel leálltam beszélgetni (és volt, amit én kezdeményeztem, hatalmas piros pont NEKEM), akkor ezt most nem fogom elrontani. Úgyhogy megindultam Crystal után.

/folytatódik a tengerparton/

augusztus 26.

Mikor az iskola elé értünk, hirtelen eszembe jutott az összes emlék, ami ehhez a helyhez kapcsolódik számomra.
- Megjöttünk! - mondta spanyolul apu és leparkolt az iskola elé. Miután mind a négyen (Lia kivételével mindenki elkísért minket) kiszálltunk, apu odaadta Gustavonak a cuccait, miközben anyutól elbúcsúztam.
- Vigyázzatok magatokra, rendben? - figyelmeztetett. Bólintottam és megöleltem. Miután a bátyámtól is elbúcsúzott, beszállt az autóba. Apu az én cuccaim egy részét odaadta, a többit ő vitte és elindultunk a bejárathoz.
Még kora reggel volt, a nap lágyan sütött. Igazán szép volt a tengerpart és a tenger, de engem a közelben lévő erdő érdekelt inkább, és benne lévő állatok.
- Fiam, siess, mert a belépőkártyát is frissíteni kell, Liát meg el kell hoznunk a nagyitól! - figyelmeztette apu Gustavot, aki kissé lemaradt a bőröndjei sokasága miatt.
- Oké, oké... - sóhajtott fel és gyorsabb tempóra váltott. Bent, az iskolában frissítettük a kártyáinkat, apu odaadta a cuccaim másik felét.
- Szia, apu! - köszöntem spanyolul és egy nagy puszit adtam az arcára.
- Szia, Belle! - simogatta meg a fejem. Gustavo is elbúcsúzott, majd elindultunk a hálók felé.

/Folytatódik a Lány hálókörletben/

Augusztus 27.

Az eddigi években mindig ugyan azon a napon érkeztem meg az iskolába. Soha nem a szüleim kísértek el ide,hanem egy Taxiban üldögélve vártam az érkezést. A családomtól otthon elbúcsúztam,mivel apámnak és anyámnak üzleti útra kellett menniük,tehát nem tudtak elhozni,a testvéreimet pedig nem kérik meg ilyesmikre. A Taxi megállt az iskola kapuja előtt...Folyamatosan azon gondolkodtam,hogy vajon hogyan is fogom felcipelni azt a két nagy sporttáskát amit hoztam. Fizettem a taxisnak és a csomagokat a kezembe tartva elindultam a belépőkártyámat frissíteni. Mikor megérkeztem és végrehajtottam a feladatomat a cuccaim kihullottak a kezemből. -Jajj,ne...-mérgelődtem. A portás látván ügyetlen cselekedetemet,megkérte az éppen arra járó,közel velem egykorú,fekete hajú,izmos alkatú fiút hogy segítsen nekem cipekedni. Kissé zavarban voltam a dolog miatt,majd vettem a bátorságot és megköszöntem. -Köszönöm,és igen...mehetünk! -válaszoltam és elindultunk lerakni a cuccaimat.

Az út hosszúnak tűnt. Nem tudtam mit kérdezni a fiútól annyi minden kavargott bennem. Végül ő tette meg az első lépést azzal,hogy megkérdezte hogy hívnak,majd azt mondta hogy nem emlékszik rám,pedig elég csini vagyok...Akármennyire nem szeretek mások gondolataiban turkálni,valahogy ez a "de utálom ezt a stílusomat" mondat mintha a fejemhez csapódott volna,de nem kérdeztem rá a dologra,mert mindenkinek megvannak a saját maga problémái,meg alapból sem ismerjük egymást annyira,hogy megkérdezhetném tőlé. -A nevem Ella Johanson,örvendek! -nyújtanám a kezem,de a csomagjaimmal a kezében biztosan nehéz lenne viszonoznia azt. -És téged? -kérdezem. -Gondolom elég nehezek a csomagok...sajnálom, és köszönöm még 1x! -mosolygok rá.

-Shane,Shane,Shane... -gondolkodom. -Azt hiszem hallottam már rólad. -Elég sok lány oda van érted mint hallottam... -mondom. -Sok barátod van az iskolában? -kérdezgetem. Ezt a kérdésemet követően megérkeztünk a szobámhoz. -Itt volnánk! -sóhajtok egy nagyot. -Majd valamikor meghálálom a segítségedet Shane! -hajolok meg előtte,mivel Koreában ez egy udvarias "köszönöm-öt" jelent.

aug.27.

-Jók legyetek,és majd írjatok,amint történt valami érdekes! - anyum adott egy búcsúpuszit nekem és bátyámnak,majd kivette az autó csomagtartójából a cuccainkat. Elköszöntünk Tőle,majd a bőröndeinket magunk után húzva elindultunk az iskola bejárata felé. A nap már lemenőben volt,de még viszonylag sokáig világos marad kint. Luke váratlanul megállt az út közepén és a homlokára csapott.
-A viharba! A napszemüvegemet az autó tetejére tettem,amíg kipakoltunk,és otthagytam,és anyu elindult,és… Jaj ne, de idióta vagyok! Már tuti leesett,és széttrancsírozta a tolatás közben. Pedig csak fél percre tettem le,és…
-Valóban idióta vagy. - ismertem el,majd elővettem a farmerom zsebéből a keresett szemüveget és átadtam neki. Az utolsó pillanatban észrevettem és eltettem,mert szinte biztos voltam benne,hogy elfelejti.
-Ó… Köszi. Jövök majd neked eggyel.- vigyorgott rám.
-Semmi. De a "mindentakocsitetejére-pakolok-csakegypillanatra"-szokásodról leszokhatnál. Már elhagytunk így pár cuccot.
Még elvitatkoztunk pár percig,majd a portán leadtuk a belépőkártyáinkat frissítésre,és szétváltunk.

szeptember 13.

Korábban keltem a szokásosnál, hogy még reggeli előtt feladjak egy levelet Isabelle-nek, így a kelő nap már a hollóháznál talált. A hollók heves szárnycsapásokkal üdvözöltek, így mindent beterítettek fekete tollaikkal. Mondjuk talán ez nem is volt baj, mert a padlót alapvetően hollópotyadékok borították, így a kis fekete szigeteken ellavírozva, ürülékmentes cipővel jutottam el a legközelebbi hollóig. Megsimogattam a fejét, majd már a lábára kötöztem a levelet, amikor egy hang szólt hozzám.
-Ilyen korán?
Összerezzentem, és leejtettem a levelet. Lehajoltam érte, de Jasper macskaügyességgel és -gyorsasággal szinte azonnal mellettem termett, felkapta, és a kezembe csúsztatta a levelet.
-Úgy hallottam, a Víz eleműek sokáig alszanak - villantott rám egy sanda vigyort.
-Hát igen - fordultam vissza a levélhez. - De ez fontos - simogattam meg a holló csőrét, aki élvezettel szemlélt gombszemeivel. - Isabelle Holloway - suttogtam, mire szárnyra kapott és elrepült.
Összehúztam magamon a kardigánomat (hidegek ezek a szeptemberi reggelek), és Jasper felé fordultam, aki zöld szemével fürkészően nézett rám.
-Kaptam egy meghívót. Wendy Williams születésnapi partijára a palotában. Lennél a párom? - nyögtem ki gyorsan. - Csak mint barátok, persze - tettem hozzá gyorsan.
Jasper felhúzta a szemöldökét, majd a kezdeti döbbeneten túlesve szélesen elvigyorodott.
-Persze! Akkor holnap nyolckor az Előtérben?
-Valahogy úgy. Talán kicsit korábban is - mosolyogtam rá. - Majd még értesítelek.
-Rendben - a fiúnak fülig ért a szája.
Feltámadt a szél, és a nyitott tetőablakon beáramló jeges fuvallattól összerázkódtam.
-Akkor... Én megyek is - indultam az ajtó felé. - Ja, és ne felejtsd otthon a szép ruhádat - mosolyogtam még rá.
-Nem fogom - kacsintott rám.
-Akkor szia! - intettem búcsút, majd kiléptem a hollóházból.
Furcsálltam, hogy Jasper még marad, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg ő is levelet küld. Éhesen indultam a Nagyterem felé.

szeptember 14.

Miután behullámosított hajamba tűztem a tiarát, és a csillag alakú fülbevalómat is elhelyeztem a fülemben, még egy gyors pillantást vetettem a tükörbe.



Körülbelül így néztem ki, bár a ruha milliószor szebb volt, és a tiarám is a fejemen ragyogott. Ránéztem az órámra a falon, amely pont nyolc órát mutatott, így nyakamba kaptam a lábam, és sietős léptekkel az előtérbe indultam. Jasper-rel az ajtóban találkoztam.
-Szia! - mosolyogtam rá. - Kösz, hogy eljöttél.
-Én kösz, hogy meghívtál - meredt rám elkerekedett szemekkel Jasper.
-Mi a baj? - néztem végig riadtan a ruhámon.
-Semmi, sőt! Gyönyörű vagy! - mosolygott rám Jasper, zöld szeme szikrázott.
Elpirultam.
-Akkor menjünk be - ajánlotta fel a karját.
-Rendben - fogadtam el a felkínált segítséget, és együtt léptünk be az előtérbe, ahol már ott volt Joseph és Shane is.

Már nagyon vártam a mai napot,hiszen még sosem volt ilyen szerencsében részem,hogy egy igazi uralkodói bálon vegyek részt. Shaen és Joseph egy zseniális ruhát varázsolt nekem,amiben így néztem ki:


Luke lett végül is az,aki elkísért. Természetesen az utolsó pillanatra hagyta a megfelelő ruha megszerzését,de azért elég tűrhetően festett mellettem.


Mire megérkeztünk, már ott voltak Shane-ék,és észrevettem Crys-t és Jaspert.
-Ú, rád se ismerek! Nagyon szép vagy! -dicsértem meg Crys kinézetét,akinek tényleg remekül állt a hosszú,kék estélyi.