Az erdő, a tisztással együtt

Ahogy az iskola épületéből kilépünk, látunk egy hatalmas erdőséget, ennek a közepén található egy nagy tisztás.

/kezdődött a lány hálókörben/

Végül csak most, este fele jutottam ki az erdőbe, mert mielőtt Lunával kiléptünk volna a kapun megállítottak minket, mert ebédnek már majdnem vége volt, és mi még nem ettünk semmit. Úgyhogy az erdei sétánknak lőttek akkor.
Szóval most, este gyorsan elszaladtam az erdőbe, leszórtam a magokat a földre Mandula számára, majd gyorsan átszaladtam a tisztáson, mikor eszembe jutott, hogy a rózsaszín folyton növő tulipán még nem virágzott, pedig egy hete kellett volna. Úgyhogy ahelyett, hogy a suliba mentem volna, a park felé szaladtam, hogy a kertésszel beszéljek.

/folytatódik a parkban/

Augusztus 27.

A délelőttöt a gyors reggeli után alvással töltöttem. Sokszor én sem tudom, hogyan tudok ennyit aludni...
Miután Juliette-tel, Lunával és Alex-szel együtt ebédeltem, elmentem az erdőbe. Mikor a tisztáson átsétáltam, úgy éreztem, mintha hazatértem volna egy hosszú útról, újra otthon lennék. Nagy levegőt szívtam és hátradőltem. A növények puhaságot alkottak alattam, közéjük fogadtak engem. Mikor kicsi voltam, ugyanígy tettem, mikor a kertben voltam. Hátradőltem a kezemet két oldalra kitárva, és a fű és a növények elkaptak engem és vigyáztak rám. Akkor mindig arról álmodoztam, hogy sellő leszek, pedig már akkor anyuék tudták, hogy Föld vagyok. Ezért sem akarták nagyon erőltetni az úszást.
Szóval, hanyatt fekve az eget néztem, ahol vidáman szaladgáltak a felhők.
- Szia! Szép az ég, ugye? - szakította félbe az álmodozásomat Gustavo és ő is lefeküdt mellém.
- Igen, szép. - mondtam, de a hangom nem volt túl meggyőző. Ezt észre is vette, meg aztán eléggé ismert.
- Csak? - kérdezte.
- Á, semmi. - legyintettem és felé fordultam. - Te veled mi van? Hogyhogy követtél?
- Á, semmi. - legyintett most ő. - Csak kíváncsi voltam, hogy mit csinálsz. Ha valami balul-sülő kísérletet csinálsz, akkor ki ne hagyj!
- Nem, semmit nem csinálok. Vagyis... Várok valakit. - vontam meg a vállam. Gustavo erre az utolsó mondatomra olyan gyorsan ült fel, hogy a fejem mellett lévő ibolya az egyik földön elterülő copfomba bújt el.
- Mi az, hogy vársz VALAKIT?! - kérdezte döbbenten, ijedten, gyanakvóan, és ezzel együtt a lehető legfürkészőbben nézett rám.
- Gusti...
- Gustavo! Utálom, ha Gustinak hív bárki is... Nagyin kívül.
- Gustavo, nem egy fiút várok! Vagyis igen...
- Látod? És nem bízol bennem? Kösz szépen! - mondta sértve. - Alexet elfogadtam, hogy tetszik, de...
- Honnan tudod?! - vágtam félbe.
- Mindegy...
- Olvastad a naplóm?!
- Van naplód?!
- Igen! - suttogtam. Nem mertem kiabálni az erdő állatai miatt. Gustavo mondani akart valamit, de befogtam a száját.
- Bú! Bú! - egy vékony hangocska ezt kiáltozta. Nem hittem a fülemnek. Csak egy valaki hív így.
- Mandula? - kérdeztem és a hang felé fordultam. Egy pici amerikai mókus szaladt felém. Mikor odaért nagy lelkesedéssel mászott az ölembe, én meg jól megcirógattam.
- Fúj! Ez egy csöpögős jelenet volt... - nyújtotta ki a nyelvét Gustavo. Oldalba böktem és felálltam.
- Na, megyek, Juliette-tel és Lunával lemegyünk a tengerpartra! - mondtam és Mandulával a kezemben elindultam az erdőbe, hogy az iskolába menjek.
- A mókus... - szólt utánam.
- Csak elkísér a... Suliig! - kiáltottam vissza.

/Folytatódik a tengerparton/

augusztus 28.

/kezdődött a Nagyteremben/

-Még pár apróságot? - hüledezett Luke, amikor Em megjelent a szobájában található "apróságok" felével.
-Most mi van? - kérdezte szemmel láthatóan értetlenül Em.
Mielőtt még elkezdték volna ölni egymást, gyorsan közbeléptem.
-Na, menjünk! - szóltam jó hangosan.

A pár apróság pedig csak a fényképezős cuccaim,például állvány, három másik objektív,meg ilyesmik, valamint egy pléd volt. Na meg egy doboz csokis keksz,amit még tegnap Anyu csomagolt nekünk.
-Szerintem ezt nem gondoltuk végig,Crys. Ha Em belejön a fényképezésbe,nem fogjuk tudni őt elrángatni holnap estig az erdőből! -magyarázott Luke menet közben.
-Maradj már! -legyintettem felé az összecsukott fotósállvánnyal.
-Ó, semmi baj, nyugodtan beleélheti magát,elvégre ráérünk. -felelt nyugodtan Crystal.
-Öhm... Valaki megjegyezte,hogy merről jöttünk a dzsindzsásba? -érdeklődött egy jó tíz percnyi gyaloglás után bátyám.
-Erre te lettél volna a legalkalmasabb személy. -vágtam vissza.
-Mindegy, majd csak kitalálunk.-zárta le a témát barátnőm. -Itt is van már a tisztás. Gyertek,terítsük le a plédet.

augusztus 28.

-Jaj, de jó! - nyúlt el először a pléden Luke, teljes egészében elfoglalva azt. - Kaja van? - emelte fel a fejét, kérdőn rám nézve.
-Most ettél! - kuncogtam.
-És szállj le a plédről! - rúgta bordán Em a bátyját, aki összegörnyedt és a fűre gördült.
-Anyám, hugi - markolászta Luke az oldalát. - Ez fájt! Még egy ilyen felpumpált rúgást belém eresztesz, aztán nem marad bátyád!
-Egy felpumpált... Mi van? - nevettem fel.
-Á, ez csak egy... Szófordulat - legyintett vigyorogva Em.
-Ahha - nevettem még mindig. - Megjegyeztem!

Elmentem egy negyedórára egyedül fényképezgetni,amíg Crys és Luke a táborhelyünkön maradtak. Mikor visszaértem,épp a csokis keksz morzsáival dobálóztak.
-Képzeljétek, láttam őzikét! És le is kaptam! -újságoltam lelkesen,miközben megszabadítottam a hajamat a beleakadt levelektől. Közben szigorúan bátyámra pillantottam. -Mi az,már nem is fáj az oldalad? Az előbb bele akartál halni.
-Ja,dehogynem! -majd gyorsan és látványosan megint elkezdte a támadott részét dörzsölgetni. Közben persze a nevetését is el kellett fojtania. Én csak sóhajtottam egyet és leültem hozzájuk.
-Nem csinálunk egy össznépi képet magunkról?-javasoltam később. Mivel beleegyeztek,így felállítottam az állványra a gépet,és időzítőre kapcsoltam. Pár kép erejéig összébb húzódtunk,és egyszer komoly,másodszorra pedig a tőlünk kitelő legidiótább fejet vágtuk. Még vagy egy óráig elvoltunk,amikor felvetette Crys,hogy itt az ideje visszaindulnunk.
-Amúgy merre is kéne menni? -néztem körbe az eléggé formátlan tisztáson,ahol nem ismertem fel a korábbi útvonalunkat.
-Háát... Arra! -bökött egy irányba Luke.
-Most csak random mutattál valamerre,igaz? -sandítottam rá.
-Pontosan. Várjatok, mindjárt megnézem... -azzal elrohant valamerre.

augusztus 28.

-Szinte biztos vagyok benne, hogy nem arról jöttünk - csörtetett ki Luke pár perccel később a dzsindzsásból.
-Honnan? - érdeklődött epésen Em.
-Onnan, hogy arra összefüggő szedererdő van. Nézd... Totál összekarcoltak! - mutatta vörös csíkokkal tarkított alkarját.
-Juj, te szegény! - gúnyolódott Em.
-Szerintem akkor induljunk el... Arra! - mutattam ötletszerűen egy irányba.
-Oké - vont vállat Em, aztán felvette a hátára cókmókját, és elindultunk.
Egy negyedóráig csendben haladtunk, majd a sereghajtó Luke megszólalt.
-Szerintem tök eltévedtünk. Nem azért, Crys, de itt egy fa se tűnik ismerősnek.
-Minden fa ugyanolyan - jelentette ki barátnőm.
-Ha most itt lenne egy Föld elemű, valószínűleg leharapta volna már a fejed - jegyeztem meg, miközben félrehajtottam egy visszacsapódó ágat.
-Az már bizt... AÚ!
-Hupsz, bocsi - hallottam Em hangját.
-Mit csináltok ti ott hátul? - fordultam hátra.
Luke az arcát dörzsölgette, Em unott arccal ácsorgott.
-Nem figyelmeztettem Luke-ot a faágra - vont vállat Em.
-De... ARGH! - közölte a fiú.
-Értjük - bólintottam, majd megfordultam, és továbbhaladtam.
Komoly kétségeim voltak afelől, hogy kijutunk innen, illetve, hogy addig mindkét Foster gyerek életben marad-e.

Még egy ideig fel-alá kóvályogtunk a dzsindzsásban. Váratlanul felordítottam: EZ A SZIKLA ISMERŐS!
-Mi? Hol? Melyik? -támadott le Crys.
-Emellett tuti nem mentünk el,már ne haragudj. Tudom,volt egy hasonló,de nem pont ez az. -szólalt meg a hátam mögül Luke.
-Argh. Tényleg. -állapítottam meg csalódottan,miután még egyszer körbejártam. Most az egyszer igaza volt.
-Akkor mi legyen? -sandított az ég felé barátnőm tanácstalanul. -Ó,várjatok! Van egy ötletem!
-Ki vele!
-Ó,miért is nem jutott eszembe... Szóval. Megpróbálok benézni a saját,kábé két órával ezelőtti emlékeimbe, amikor jöttünk,és akkor...
-Ember,te zseni vagy,én mondom! -villanyozódott fel Luke.
Crystal leült az előbb szóban forgó sziklára,és elkezdett összpontosítani saját emlékeire.

augusztus 28.

Kinyitottam az ajtót, amely az emlékeimhez vezetett, és gyorsan szemügyre vettem a legújabbakat. Végül megtaláltam a tisztásra való sétánk emlékét. Megérintettem a mutatóujjammal, és követtem az egész mentális lényemmel. Pillanatok alatt az erdő szélén találtam magam.
-Em, tegyél már le valamennyit! Nem igaz, hogy ezek nélkül nem tudsz létezni!
-Inkább segíts vinni! - sózta rá váratlanul Em a fél cuccát a bátyjára, aki a döbbenettől csak hápogni tudott.
-Gyertek már! - szólt ki a körülbelül két órával ezelőtti önmagam az erdőből, mire Em és Luke nyomába eredve követtem őket az erdőbe.
Megjegyeztem, egy kéttörzsű fa mellett mentünk be az erdőbe - valószínűleg egy előrelátó tanár helyezte el pont ide. Végül elkanyarodtam magunktól, és elindultam egy kicsit más irányba. Hála a jó Istennek, annyira nem tévedtünk el, mint amennyire képzeltük, viszonylag hamar megtaláltam a sziklánkat. Csak egy kicsit balra kellett tartanunk, és már ki is jutottunk. Megvolt a válasz. Vettem egy mély levegőt, és kirúgtam magam az emlékből.
-ÁÁÁ! - sikítottam, és hátrahőkölve lezuhantam a szikláról. - AÚ! A FRANCBA, LUKE!!
-Bocsi - szabadkozott a fiú, majd gyorsan megkerülte a sziklát, és felsegített.
-Ugyan mi vett rá arra, hogy így belehajolj az arcomba? - tudakoltam, leveleket söpörve le a nadrágomról.
-A nyaki ütőeredet tapintotta ki - érkezett meg Em is. - Körülbelül egy perc múlva kezdtünk aggódni, így Luke arra gondolt, megnézi, élsz-e még.
-Jaj, hát persze! - mérgelődtem. - Na jó, menjünk. Kicsit balra tartunk, és már kint is vagyunk.

Barátnőm szerencsésen kinavigált minket az erdőből.
-Huh. Ezer hála,Crys! Ha ezt nem tudtad volna megcsinálni értünk,még most is bent keringnénk a dzsungelben! -öleltem át hálásan.

augusztus 28.

-Azért ne túlozz! - kacagtam. - Én viszont ki akarom magam vakarni ebből a mocsokból, szóval mi lenne, ha visszamennénk a szobáinkba, gyorsan lefürödnénk, aztán találkoznánk mondjuk... A parton? - ajánlottam fel.

-Oké,benne vagyok.

/folytatódik a Lány hálókörletben/

Augusztus 30.

Tegnap gyakorlatilag az egész napot Lunával és Juliette-tel töltöttem (néha elment Julie). Ma pedig ebéd után az erdőbe mentem, egyedül. Csak a gondolataimba merülten sétáltam be az erdőbe, Mandulával az ölemben. Élveztem, ahogy sütött a Nap, és hogy otthon érezhettem magam, tudva, hogy hol vagyok.
Szegény Alex! - jutott eszembe a fiú. A kenőcsből egy rakás trutyi lett, azért is volt olyan förtelmes szaga... Miután sikeresen elégette az egészet, az ablakokat kitártuk (most is úgy van, mert ráfér egy szellőztetés a szobára...), Alex meg bezárkózott az ÉN szobámba (nos, nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy rakás hányásnál is rosszabb szaga van a trutyinak...), és most azon agyal, hogy mit rontott el. Valami baja tuti van, mert csak akkor kotyvaszt, mikor ideges. Valaki naplót ír, vagy hasonló, de ő ezt csinálja, ha valami baja van. Mikor kicsik voltunk, és meghalt a papagája, akkor is növényeket szedett a kertjükből, aztán összekeverte azokat hat halott léggyel (fúúj!), és azzal akarta megetetni a húsevő növényét (az meg is ette, csak aztán gyomorrontásban meg is halt...). Aztán voltak neki hasonlók, de nem akarom nagyon megalázni.
Egyszer csak egy kéz nehezedett a vállamra. Felsikítottam, Mandula egy közeli fára mászott fel, és én pedig reflexből felpofoztam az illetőt, aki megijesztett.
- Na, ez fájt! - nyögött az a valaki, aki egy fiú volt, mi tagadás, helyes. Vagy egy fejjel magasabb volt nálam, mogyoróbarna szemmel, szőkésbarnahajjal, napbarnított bőrrel.
- Upsz, bocsi... - mondtam, de utána kihúztam magam (na, igen, nagyon alacsonynak éreztem magam). - De nem pofoztalak volna fel, ha nem ijesztesz meg!
- De neked nem kellett volna túl reagálnod! - mondta az arcát dörzsölve.
- De mondtam, hogy bocsi! - mondtam hűvösen. - És ha szabad megkérdeznem, miért követtél?
Itt a srác elvörösödött és jobb kezével megvakargatta a tarkóját.
- Igazából csak keresni akartam valakit, aki körbe vezet. Új vagyok itt, harmadéves, és a unokatesóimat kerestem, eredetileg. Aztán láttalak, meg is akartalak szólítani, de aztán erre jöttél, én meg mentem utánad. És így, Levegő elemű, elég könnyen eltévedtem volna az erdőben, így aztán nem akartam lemaradni... És aztán most meg megszólítottalak. Ennyi. - mondta határozottan, bár még mindig tök vörös volt. - De akkor megyek. - és elindult.
- Nem arra kell menni. Jobbra. - szóltam utána.
- Tudom, csak le akartam tesztelni, hogy tudod-e a visszavezető utat. - mondta szinte sértve, majd jobbra indult, de megállt és visszanézett. - Ha érdekel, Endrew Golden vagyok. És nem értem, hogy miért nem bírsz.
- Én nem bírlak?! Hiszen nem is ismerlek! Így nem tudlak bírni, vagy nem bírni. - mondtam és hozzátettem az ő hanglejtésével, direkt. - Ha érdekel, Belle Lopez vagyok.
- Szép név. Bár elég tüskés vagy. Lehetnél lazább, nem ilyen feszült. - lépett egyet felém. Itt eléggé kiakadtam, hogy TÜSKÉSNEK hív ENGEM.
- Én?! Igen?! Akkor te meg egoista. - szúrtam vissza a nem létező tüskéimmel.
- Honnan veszed, hogy az vagyok? - lépett megint felém egyet, egy lépés maradt így köztünk. Pár percig farkas szemet néztünk, aztán pislogott (nyertem!) és pimaszul rám vigyorgott, majd olyat mondott, amitől tuti teljesen elvörösödtem. - Fogadjunk elolvadsz tőlem, csak nem akarod elmondani.
- Persze! Majd ha piros hó esik, és a malacok tangabugyiban táncolnak. Hogy lehetsz ennyire... ennyire... - nem tudtam a megfelelő szót megtalálni, de persze erre is tudott mondani valami dühítően igazat.
- Okos, ügyes? Tudom! - mondta és rám kacsintott. - Hányad éves vagy?
- Másodéves. És hagyj békén. Az ilyen fiúk nem érdekelnek. - böktem ki és megfordultam, hogy jól faképnél hagyjam. Mikor már a hatodik fa mellett mentem el, Endrew hangját hallottam meg.
- ÁÁÁÁÁÁ!!!! NE!!! HAGYJ BÉKÉN!!! SZÁLLJ LE RÓLAM!!! Nyugi, marad! Nem harap... ÁÚÚÚ!!!
Nos, az történt, hogy Mandula valószínű azt hittem, hogy ártani akartam neki, úgyhogy meg akart védeni, aztán egy kicsit megkarmolta Endrew karját.
- Endrew, jól vagy? - rohantam vissza hozzájuk. Persze megkaptam, hogy 'Na, fontos vagyok neked, mi?'-t, de legalább nagyobb dolog nem történt.
- Gyere, Endrew. Menjünk inkább a suliba. - mondtam neki. Mivel sántított (de nem történt a lábával semmi...), muszáj volt neki átölelnie a vállam. Na, igen, de azért nem olyan rossz arc.

/Folytatódik a Fiú hálókörletben/

szept. 25.

Crys-nek az a remek ötlete támadt,hogy járjunk egyet az erdőben. Én természetesen beleegyeztem,mert már úgy gondoltam,hogy a sok leckeírás után megérdemlek egy fejszellőztetést. Az idő már eléggé őszies volt,így egy kötött pulcsit kaptam magamra, majd elindultunk a rengeteg felé.

szeptember 25.

-Azóta találkoztál Nate-tel? - kérdeztem Em-et, miközben egy magammal hozott almát törölgettem a farmeremben.

-Hát... Nem álltunk le dumálni,vagy ilyesmi,de a folyosón köszönünk egymásnak. -vontam meg a vállam. -És cukin rám vigyorog. -tettem hozzá később, miközben mereven bámultam az sövényt.

szeptember 25.

-Hűűűűűűha - húzogattam fél szemöldököm sokatmondóan.

-Aj,maradj már veszteg! -böktem felé a könyökömmel.

szeptember 25.

Nevetve elugrottam Em támadása elől, amikor is panaszos nyüszítés ütötte meg a fülem. Barátnőmmel mozdulatlanná dermedtünk.

-Hűha. Ki adhat ki ilyen fájdalmasan cuki hangot? -suttogtam, majd tanácstalanul pislogtam Crys-re. Közben pár útban lévő ágat óvatosan odébb hajlítottam.

szeptember 25.

Em nyomában egy apró bokorhoz értem, amelyhez egy egyszerű, de sok fájdalmat okozó kötélcsapda volt kötve. A másik végén egy kölyökróka nyüszített fájdalmában; a kötél már teljesen elszoríthatta a vérkeringést a lábában. Ki tudja, mennyi ideje vergődhet itt kínok között? A szám elé kaptam a kezem.
-Mi legyen? - kérdeztem szinte suttogva Em-től.

-Szegényke! -bukott ki belőlem fájdalmasan,majd csöndben leguggoltam,és megpróbáltam közelebbről szemügyre venni anélkül,hogy megijeszteném.
-Ki tehet ilyet pont ebben az erdőben? -kérdezte bosszús- kétségbeesett suttogással Crys.
-Én nem értek a rókákhoz,az a helyzet... -néztem fel Crys-re.
Ekkor ágak zörgését hallottam,majd mire hátrafordultam,ott termett Luke.
-Hali! Mihez nem értesz? -kérdezte, mire Crys gyorsan lepisszegte. Tanácstalanul bámult rám pár pillanatig, majd óvatosan közelebb jött Ő is.

szeptember 25.

-De gyönyörű szőre van! - guggolt le Luke is a kicsi mellé, de amikor megpróbálta volna megsimogatni, a róka majdnem leharapta az ujját. - Teringettét! - sziszegte a fiú. - Harcias egy jószág vagy, igaz?
A róka morgott, és a fogát csattogtatta, de csapdába esett lába még mindig vergődött, vagyis hála a jó égnek, még nem bénult le.
-Most mit tegyünk? - kérdeztem.

-Meg kéne kísérelni a kiszabadítását. -állapítottam meg nem túl lelkesen. Nem szívesen próbálkoztam volna, félve,hogy csak rosszabb lesz szegénynek,ha én nyúlok hozzá.
-Hát, nézzétek,én megpróbálhatnám elvágni a bicskámmal a kötelet,ami fogva tartja. -szólt meg Luke.
-Na, ez nem lenne rossz ötlet, egyébként is te kószáltál erdőkben annyit kiskölyök korodban, érthetnél az ilyesmihez. Vagy Crys,van valami más ötleted? -sandítottam rá.