Gyengélkedő

Ha valaki beteg vagy rosszul érzi magát.

/Bocsánat, de már nagyon szerettem volna írni és az Admin nem volt a közelben már több, mint egy napja hosszabb ideig és most is távol lesz./

/Kezdődött az erdőben/

Miközben egy lépcsőn baktattunk felfele, Endrew jött velünk szembe.
- Hát ti? - kérdezte meglepve és kezet fogott Gustavoval. Nos, nemigen meséltem róla sokat, de most, hogy megismertem, nem is tűnt annyira rossz fejnek, mint az első találkozásunkkor. Akkor barna haja gondosan be volt állítva, de egyáltalán nem látszódott, hogy bezselézte volna. Valószínű észre vette, hogy így szemügyre vettem, ezért azzal a cuki félmosolyával az arcán rámkacsintott, amitől totál égett az arcom.
- A gyengélkedőbe megyünk. - mondta Juliette, aki teljesen zavarban volt a fiútól, mint mindig, ha találkozunk, vagy beszélgetünk vele.
- Tényleg? - húzta fel a szemöldökét, az arcán gödröcskék jelentek meg a mosolyától. - Csak mert erre a Levegő eleműek része ez.
- Ó. - vörösödött el Juliette. A lány általában iszonyat tüzes és simán visszavág az legidősebbeknek is, de valahogy akkor nem ment, pedig már volt az igazgatónál is, mesélte.
- Az arra van. -  mutatott jobbra Endrew. - És sokan indultak el erre, nyugi. - tette a kezét Juliette vállára.
- Pff... És én  benne vagyok abba a sokba, mi?! - lépett arrébb Juliette és elindult lefele. Endrew meglepve nézett után.
- Juliette-tel tudni kell beszélni. Nem olyan lány, aki utánad lohol évekig, hidd el! Juliette értelmes! - paskolta meg Endrew mellkasát és Juliette után mentem.
Mikor a Gyengélkedő előtt álltunk, nem mentünk be, mert Gustavo nem volt sehol, és meg akartam várni.
- Belle! - szólított meg egy idő után Juliette.
- Igen?
- Mondhatok valamit? - kérdezte halkan.
- Persze! - bólintottam.
- Tudod, nekem soha nem voltak olyan igazi barátaim, barátnőim. Ezért köszi, hogy annak ellenére, hogy az igazgatóit nem egyszer látogatom meg, a barátnőm vagy. Ez tudod sokat jelent. Luna is, de... Hát, ő más. Kicsit nyafis. Jó, nagyon. - mondta Julie és hozzátette: - Tudom, hogy nem vagyok valami érzéssel teli lány, ezt a bátyám is mondani szokta hogy mennyire nyers vagyok, meg meggondolatlan, de azért remélem, hogy te is így gondolod. Mármint, hogy barátnők vagyunk.
- Persze. - mosolyogtam rá és megöleltem. Juliette meglepődött, de aztán ő is átölelt. Valószínű, nem sokat ölelkezik.
- Jujj, de cuki! - hallottam meg mögülünk a bátyám hangját, vinnyogó hanggal, ami meglepően hangzott a mély hangjával.
- Nem így szokta mondani, de szép volt! Gyakorolj még! - húztam el a szám és elengedtem Juliette-et, és egy pacsit adtam Gustavonak.
- Figyelj, az eddig ezt gyakorlom! - ölelt át Gustavo és egy puszit nyomott az arcomra.
- Jujj, de cuki! - hallottam meg mögülünk Endrew-t, ugyanolyan furi hanggal, mint Gustavo.
- Na jó, befejeznétek a cikizésem?! Lunához jöttünk eredetileg, nem? - mondtam és a fejemet a bátyám vállára hajtottam.
- De! Na, gyerekek, menjünk! - nyitotta ki Julie az ajtót, ahol egy váró féleség volt. Ott egy fiatal nő ült,  kezében egy jegyzettömböt fogott és valamit írt.
- Jó napot! - köszöntem a többiek helyett is.
- Sziasztok! - állt fel és ránk mosolygott. - Mi járatban?
- Lunához jöttünk. Juliette Brooke vagyok, ők Endrew Golden, Gustavo Lopez és...
- Belle Lopez. Gyertek! - vezetett minket az első ajtóhoz. Mikor kinyitotta, Luna ült ott, bizonygatva, hogy ő teljesen jól van. Egy fehér takaróval volt betakarva, kezein pikkelyek voltak, szőke haja fel volt kötve, nyakán is pikkelyek voltak.
- Sziasztok! - mondta nem túl lelkesen. - Szólnátok, hogy én tök jól vagyok?!
- Hát... Tök ájult voltál  a szobában. - mondta Juliette és karba tette a kezét.
- Igaza van  a kis hölgynek! Az nem normális, hogy ilyenkor is pikkelyeid vannak! - mondta egy nagyobb darab, idősebb nő, aki a polcokon pakolászott.
- Ez igaz. - bólintott Gustavo is. - Olvastam erről a...
A könyökömmel megböktem és azzal a 'Fogd be!' arccal néztem rá.
- Hölgyem, maradhatnék együtt a barátnőmre? Beszélnem kéne vele... - nézett rá a nővérre Luna. A nővér bólintott és kipaterolta a többieket. Lunával ketten maradtunk. Leültem az ágyra, mellé.
- Mi történt? - kérdeztem. Luna felsóhajtott és a pikkelyeit kezdte piszkálgatni, mint mindig, ha hazudott nekem. Ettől kétségbe estem kissé. - Mi történt, de most tényleg!
- Hát... Suli után Alex szólt, hogy mutatna nekem valamit... A tengerparton voltunk és meg akart csókolni. - itt nem tudtam mit mondani, így biccentettem, hogy folytassa. - Aztán eszembe jutottál te, hogy... Tudod. Aztán nem tudtam, hogy mit csináljak, így elmentem, hogy el kell mennem, aztán fent, zuhanyzás után a pikkelyek nem tűntek el, és elájultam. Anyuval beszéltem már, és azt mondta, hogy a lelki zavartól lehet, neki is volt már. De a nővérek itt tartanak,  és... Jaj! Mondjál már valamit!
Hát őszintén szólva nem tudtam mit mondani. Tényleg. Alex a barátom volt. Helyes, de már rég nem érzek iránta nagyot. Főleg Endrew... Miután együtt mentünk le a tengerpartra, és láttam azt a kocka hasát... Dupla 'Húúúhhhhhhaaaaaa!' és tripla 'Ííííííííííí!'érzes volt!!!
- Hát... - próbáltam valami értelmes mondatot összekotorni és akkor jöttem rá, hogy miattam is történt. - Akkor miattam volt ez az egész?
- Ne ostorozd magad! - mondta Luna és hátradőlt. - Megesik az ilyen! Ha nem most, lehet holnap!
- Neked tetszik Alex? - kérdeztem tőle és felálltam.
- Neked? - kérdezett vissza. Fogós kérdés, be kell vallani!
- Nekem nem. - mondtam ki. Eszembe jutott a gyerekkorunk Alexszel és gombóc szorult a torkomba.
- Biztos? Csak mert az arcod...
- Igen. Tuti. - bólintottam.
- Hát jó, csak mert azt mondta, hogy szerinte szép vagyok! Olyan ari volt! - mondta izgatottan. - És azt mondta, hogy túl tette magát rajtad, mert Endrew tetszik neked úgy is.
- Hát... - elvörösödtem és a fülem mögé tűrtem egy tincset.
- Látod? Megmondtam! Megint! Endrew-val összeilletek. - sóhajtott fel. A nyakáról és a karjáról lassan eltűntek a pikkelyek.
- A pikkelyek... - motyogtam.
- Eltűnnek! Jaj, köszi! Anyu is mondta, hogy a lelki béke segíthet. - mondta és végig nézett magán. Csak akkor vettem észre, hogy bikiniben van.
- Nem tettem semmit. - vontam meg a vállam és elmosolyodtam, majd átöleltem. - Na, kimegyek, tanulnom kell még úgy is! - mondtam és felálltam és elindultam kifele, de Luna utánam szólt.
- Szólsz Julie-nak, hogy jöjjön be? Ja, és matekozol vele? Én megígértem, de...
- Persze. Akkor szia! - bólintottam és kimentem.
Juliette-nek szóltam és Gustavoval visszamentem a szobámba. Miután végre a teljes anyag ment, Juliette-tel lógtam, és a nap hátra levő részét a nagymamája házában töltöttük, miközben tanultunk és egyszerűen jól éreztük magunkat.
Képeket is készítettem (ez van, ki kell élni a fényképezési szenvedélyem!):

Juliette (olyan komolyan tud nézni!)


Én (nem lett olyan rossz... De nem szeretem magamat fényképezni!):

Nov.25.
/elkezdődött a Parkban/

Hárman estünk be egyszerre a gyengélkedő nagy,kétszárnyú ajtaján. Ms.Clayton,az ápolónő aggódva mért minket végig,kezében egy rakás törölközővel.
-Sziasztok,miben segí…
-Jó napot,elnézést a hirtelen berobbanásért,de Jesse-nek a szemébe vágtak egy jeges hógolyót,valamit tegyen vele,kérem! -vágott a szavába Luke,engem kissé közelebb rángatva. Gőzöm se volt mi történik,még most sem láttam semmit.
-Jaj,szegényem! Gyere csak ide,ehhez az ágyhoz. -valaki megragadta kezem és odairányított,közben majdnem elvágódtam,de sikeresen lehuppantam valami puhára,feltételeztem,hogy sikerült eltalálnom az ágyat. Lerángattam magamról a pulcsit és a sálat,lerúgtam a bakancsom és hanyattdőltem.
-Most akkor kérlek,menjetek ki és hagyjátok pihenni a barátotokat. Mihelyst jobban lesz,egy pár óra múlva remélhetőleg, bejöhettek hozzá! -terelte ki Luke-ot és Philt az ápolónő. Ezután hozzám fordult:
-Hogyan is történt ez? -Elmondtam. Közben egy gondoskodó mozdulattal óvatosan kisöpörte a hajamat a homlokomból és egy meleg vízzel áztatott puha törlőruhával letörölte az arcom,majd belevilágított a szemembe.
-Látsz már azért,ugye? -kérdezte aggódva.
-Igen… Nagyjából.-nyeltem zavartan. Közben elmélyülten tanulmányozta a pupilláimat.
-Ja tényleg,hiszen Te vagy az,aki...
-Igen,én. -próbáltam semleges hangnemben válaoszolni. -A jobb szememre vak vagyok.
-Ehem… Már eszembe jutott nekem is. -mormolta. -És ráadásul a balba dobták azt a fránya jeges hógolyót!Most kénytelen leszek kötést tenni rá,mert eléggé be fog kékülni,lilulni. De ne aggódj,csak amolyan gyógynövényes borogatás-szerű lesz.Tehát most akkor egy ideig nem fogsz látni. -Nem reagáltam semmit,csak hagytam,hogy a hölgy végezze a dolgát.
-Ms. Clayton,kérem… -szóltam utána bátortalanul.
-Tessék,drágám?
-Megkérhetném,hogy az előbb itt járt srácokon kívül mást még ne engedjen be hozzám,amíg rajtam van a kötés?
-Természetesen.Teljesen mértékben megértem,ha ezt szeretnéd. Majd odafigyelek. -nyugtatott meg,majd magamra hagyott.
Egy kis ideig még ücsörögtem az ágyban,úgy hogy a teljes sötétségen kívül mást nem érzékeltem,majd sikerült elaludnom.

Nov.26.

Dél körül ébredtem fel, szememen a kötéssel,habár még mindig éreztem egy kis tompa sajgást. Amint észrevette az ápolónő,hogy fennvagyok,már oda is pördült hozzám, hogy kicserélje újra a már kiszáradt gyógynövényes borogatást.
-A göndör hajú barátod már volt itt érdeklődni irántad,de azt javasoltam neki,hogy valamikor kora délután nézzen be megint.
-Jóó…-nyögtem valami válaszfélét.
-Ja,és valaki küldött egy cetlit,ott van melletted az éjjeliszekrényen. Várj,tudod mit,nézd meg gyorsan amíg nincs rajtad a kötés! -azzal a kezembe nyomta. Elég homályosan,de legalább valamennyire láttam egy rövid időre. A cédulán gyors,ideges mozdulatokkal firkált üzenet volt:

Jesse, ne haragudj. Nem gondoltam,hogy ekkora baj lesz a jeges hógolyóból. Ha tudtam volna előre,természetesen nem vágom hozzád. Jobbulást kívánok!
Klaus

A köcsög állat…-morogtam,majd rosszkedvűen elhajítottam a cetlit valamerre,valószínű az ágyam alá szállt. Visszajött Ms. Clayton,cseppentett valamit a szemembe,és ismét letakarta borogatással.
-Ennek még körülbelül holnap estig rajta kéne maradnia,rendben?
-Igen. -sziszegtem rosszkedvűen,majd visszahanyatlottam a párnámra.
Már kezdtem felettébb unatkozni,mire végre valahára megjelent Luke. Erre abból jöttem rá,hogy a következő párbeszédet hallottam az ajtó felől:
-Na most már aztán tényleg megnézhetem Jesse-t ugye? -kérdezte feldúltan és aggódóan egyszerre barátom,miközben az ajtó kilincsét nyikorgatta idegességében.
-Várj,drágám, igen,habár azt kérte,hogy csak Téged engedjelek be. Szóval ha a hölgy nem bánja,maradjon kint.
-Ja,semmi gond. Majd megvárlak itt. -hallottam Emily hangját.
-Nyugodtan bejöhetnek mindketten. -jegyeztem meg félhangosan,mire az ápolónő végre beeresztette látogatóimat.
-Szia! -köszönt félénken a lány.
-Hali... -próbáltam eltalálni,hol is állhat.
Luke lehuppant az ágyam szélére,és érdeklődni kezdett hogylétem felől.
-Hát, nem túl fényesen,d… ÁÁH.
-Jaj,bocsi. Így megijesztettelek? -kérdezte rémülten,pedig csak annyit csinált,hogy barátságosan megveregette a lábamat,amire én nem számítottam,és reflexből egy jó nagyot rúgtam felé.
-Ja,nem csak,tudod,gőzöm se volt,hogy…
-Ja igen! -vágott közbe gyorsan. -Képzeld, ma feleltettek Tűzidézésből,és majdnem mindenre tudtam válaszolni,mert sajnos kénytelen voltam figyelni az óra elején. Senki sem szórakoztatott.
-És most sajnos kaptál egy jó jegyet. -nevettem fel. -Ó,most jut eszembe. A drágalátos Klaus megoldotta dolgot azzal,hogy beküldött egy bocsánatkérő cetlit.
-Képzelem,mennyi együttérzés és megbánás lehetett benne…
-Igen,ordított róla. Sőt,a könnyei el is maszálták a tintát…
Erre felvihogtunk,hiszen egyikünk se gondolta komolyan.
-Most így frankón unatkozol egész nap,mi?
-Hát igen. De tényleg nem tudok semmit csinálni. -húztam el a számat.
-Kár. Na,mennem kell,majd még valamikor benézek. Em,még maradhatsz,ha akarsz.- azzal barátom elviharzott.
Emily közben helyet foglalt egy kis széken,ami az ágy végénél állt.
-És mi újság veled? -kérdeztem,miközben próbáltam eltalálni,merre lehet.
-Semmi. -felelte szárazon. Egy jó fél percig egyikünk sem szólalt meg. Elképesztően zavart,hogy nem látok. Idegesen doboltam az ujjaimmal a takaró alatt.
-Jesse… Hogy is volt ez az egész tegnap? -kérdezte váratlanul.
Felsóhajtottam,és tovább babráltam a takaró alatt.
-Hát, én sem tudom nagyon. Egyszer csak a szemembe vágódott egy hógolyó,aminek a belsejébe Klaus még jeget is csempészett. -közben a lány felállt,és elkezdett fel-alá járkálni. Én tovább részleteztem a dolgokat,és közben próbáltam követni,hogy hol van,de nem sikerült. Össze-vissza kapkodtam a fejem.
-Miért viselkedsz ilyen furán? Nagyon idegesnek tűnsz. Keresel valamit?
-Tudod,Emily… -kezdtem volna bele a mondatba,de aztán megakadtam. Idegesen beletúrtam a hajamba,amiről most gőzöm se volt,hogy áll. -Neked még nem mondtam. De amúgy a jobb szememre vak vagyok már elég régóta.
Pár pillanatig döbbent csönd.
-Te jó ég. Szóval ezért…
-Igen,ezért van az,hogy semmit nem látok,holott csak a bal szemem van bekötve.
-Uh. Sajnálom. -hirtelen nem is tudott többet kinyögni.
-Nem kell sajnálni. -feleltem kurtán.
-De… De senki nem veszi észre? Amúgy alapesetben látsz rendesen a másik szemeddel,vagy hogy van ez? Még sosem tűnt fel.
-Csak a legközelebbi ismerősöknek szoktam ezt elmesélni. Igen,amúgy a ballal látok tökéletesen. És kívülről nem látszik a másikon sem semmi.
-Azta…-Em hangjából érződött,hogy nagyon meglepte és elszomorította ez a tény. Így már én éreztem magam kényelmetlenül,pedig soha nem szoktam úgy előadni ezt,mintha olyan hatalmas,rettenetes dolog lenne.
-Jaj,nyugi már! Csak annyi az egész,hogy az én látóterem valamivel kisebb,na és? Megszoktam,és már egyáltalán nem zavar.
-Oké,de… Huh.
-Na,azért fel tudod dolgozni ezt a traumát? -nevettem fel. -De azért légyszi ne reklámozd másoknak.
-Persze, eszem ágában sem volt.
-Aztán ne legyél miattam ilyen elkeseredett. Felejtsd el,mintha nem is tudnál róla. Na gyere ide,hadd öleljelek meg!
Odajött mellém,és valahogy találomra átöleltük egymást. És éreztem,hogy ettől végre felvidul,és szétáradt bennem az a jóleső érzés,amikor egy új jó barátot fedezek fel valakiben.