Lány hálókörlet

A fürdőszoba is a hálószobádon belül található.

/elkezdődött az Előtérben/
Villámgyorsan megszabadultam a hatalmas szoknyámtól, helyette egy teljesen hétköznapi pólót vettem fel. Már amennyire ez a csipkés csoda hétköznapinak számít.

Elindultam megkeresni Jonathant, de úgy látszik, ő előbb elindult a keresésemre, mert valaki hármat koppantott az ajtómon és meg sem várva, hogy kiszóljak, már rontott is be.
- Otthon, édes, otthon - vágódott el az ágyamon Jonathan.
- Istenem, az el volt egyengetve.
- Te rendmániás majom - emelt fel egy párnát és villámgyorsan hozzám is vágta. Ha anyáék megtudnák, hogy viselkedik a palota falain kívül, menten szívrohamot kapnának. Jonathan nem volt kimondottan mintagyerek. És ha belegondolok, hogy hamarosan ő fogja vezetni a mágus társadalom negyedrészét. Nem, még belegondolni is rossz.
- Leadtad a belépőkártyádat, hogy kezdjenek vele valamit?
- Ó, hogy az a... Csá, majd jövök! - intett hármat a kezével és már el is tűnt a szobámból, egy pillanat alatt. Ha még nem említettem volna a bátyám tud teleportálni.

/Elkezdődött az előtérben/

- Nézzük... Hol is van...? - motyogtam magam elé, miközben a szobámat kerestem. Igazán kicsinek éreztem magam a folyosón, az idősebbek között. Oké, nem vagyok magas, de vannak olyan felsőbb évesek, akik tuti 2 méteresek!
Ahogy keresgéltem, egyszer csak valakinek sikeresen nekimentem.
- Bocsánat... - mondtam és hátrább léptem.
- Á, nem haragszom! - legyintett a nálam tíz centivel magasabb fiú, aki történetesen Alex volt. - Téged kerestelek!
- Szia! - kérdeztem és elmosolyodtam. Végre egy ismerős ember! - Luna?
- Kiment a tengerpartra. Ő is keresett téged, de rosszul lett kicsit. - mondta és most ő mosolyodott el. - Eltévedtél?
- Á, dehogy! Én soha! - legyintettem.
- Persze. A szobád arra van, a festmény mellett. - mutatott a szobám felé.
- Köszönöm! Vagyis… Csak tudni akartam, hogy te is tudod-e… - mondtam, de képtelen voltam kibírni, hogy ne nevessem el magam. – Na, jó, igazad van. Föld létemre elfelejtettem.
- Tudtam! Gyere! Viszem a cuccaid. – és még mielőtt bármit mondhattam volna kivette a kezemből a cuccokat, kivéve a köpenyem, ami nálam maradt.
A köpenyemen, ahhoz képest, hogy másodéves vagyok, sok képés ábra van rajta. Egy mesekönyv volt rajta, amiből anyukám kis koromban mesélt, egy kis szív alakú, rózsaszín kő, amit egyszer egy tengerparton találtam, rajta volt az első folyton növő tulipánom, amit Gustavotól kaptam,  a Nagy tölgy, ami az ikertestvéremé és az én búvóhelyem, de most már Lia is ott szokott játszani. Szóval sok kis emlék volt rajta.
- Itt is van. 540. szoba. – mondta az ajtó előtt Alex. Előbányásztam a zsebemből a kulcsot. A zár kattant, az ajtó kinyílt. Bent rend volt és tisztaság (ez fontos számomra!), az ágyam mellett egy nagy gardrób volt, íróasztal, tükör, szép faragott falióra, aztán az erkély, mosdó.
- Akkor megyek… - pakolta le a cuccaim az ajtó mellé. Bólintottam. Miután kiment és becsukta az ajtót, az megint kivágódott.
- Belle!!! Sziasziasziaszia! – ugrott a nyakamba a berohanó alak.
- Szia Luna… Hé, megfojtasz! – nyögtem. Miután elengedett végig mértem. Egy hónapja nem találkoztunk, nem is változott sokat. Hosszú hullámos szőke haja talán még hosszabb lett, tengerkék szeme és mosolya viszont ugyanolyan pozitív energiákat sugárzó volt. Akkor egy kék miniszoknya, egy ujjatlan póló és egy strandpapucs volt rajta. A haja vége vizes volt, gondolom a tengerben volt.
- Annyira örülök neked… Jaj, ezeket a ruhákat gyorsan cseréld át! – fintorodott el Luna. Miután egy zöld ujjatlanra, térd alá érő farmerre és egy zöld vászoncipőre cseréltem le a ruháim, Luna két copfba kötötte a hajam, ami a vállamra omlott. Utána mindent kipakoltam a bőröndökből és a táskákból, majd a helyére raktam.
- Jó gyorsan elpakoltál! És igazán csini lettél!  – mondta elégedetten és a szeme sokat mondóan megcsillant. – Képzeld, van egy cuki srác! Azt hiszem Jonathan a neve… Wendy hercegnőnek a bátyja, ha jól tudom…
Elmosolyodtam. Hát igen, Luna az Luna, de így szeretjük!
- Figyu, Luna, nem megyünk az erdőbe? Volt egy mókus, akivel megismerkedtem a tavaly. – ajánlottam fel.
- Hát jó. De ígérd meg, hogy az a mókus nem harap! – figyelmeztetett Luna. Beismerem, néha kissé nyafogós…
- Nyugi, Mandula kedves mókus! – nyugtattam meg és miután a zsebembe egy zacskó mogyorót raktam (otthonról hoztam, gondolva Mandulára), elindultunk a tisztás, majd az erdő felé.

/az erdőben folytatódik/  

augusztus 27.

Ma korán keltem, furcsa, szorító érzéssel a gyomromban. Aggódtam, hogy mi lesz most, mert habár a Shane-nel történtek emléke kicsit leapadt a tudatom mélyére, most újból előtört, és ijedt voltam. Próbáltam lenyugtatni magam azzal, hogy olvastam, de nem tudtam figyelni a cselekményre, gondolataim úgy szaladgáltak körbe-körbe, mintha ringlispílen ülnének. Végül feladtam, és már mentem volna a Nagyterembe, amikor kopogást hallottam az ablakom felől. Odafordultam, és egy hollót láttam, karmos lábára egy levelet kötöttek. Dobogó szívvel siettem ablakot nyitni, de ez a példány igencsak izgága volt, amint bejutott, összevissza repkedett a szobában, felborította az állólámpát, illetve leverte a köpenyemet a szekrényemről.
-Gyere ide, madárka! Ide, ide! - csalogattam magamhoz egy kis madárcsemegével, amit sebtében kapartam elő az ágy alól.
A holló elégedetten megtelepedett a karomon, én pedig leoldoztam róla terhét. A hollót az ablakpárkányra ültettem, adtam neki még egy kis madárcsemegét, majd az ágyra huppanva olvasni kezdtem nővérem levelét.

Drága Csing,

A legeslegfontosabb most, hogy nyugodj meg! Mindenképpen helyesen jártál el, amikor elmondtad neki, hogy megtudtál róla valamit - így volt tisztességes. Ha a közeledben van, erősítsd meg a pajzsodat, és minden erőddel koncentrálj arra, amiről éppen beszélgettek, és ha érzed, hogy valami készülődik, állj meg egy kicsit, és erősítsd meg még jobban a pajzsodat! Laikusként ennyit tudok javasolni, de a tanév kezdetekor mindenképpen keresd fel Mary Margaret professzorasszonyt! Tudom, hogy ő segíteni fog. Nyugodj meg, édesem, nem lesz semmi baj! Biztos vagyok benne, hogy ezzel is meg tudsz birkózni.

Szeretettel ölel,
Isabelle

Isabelle levelétől egy kicsit megnyugodtam, és immár könnyebb szívvel léptem a hollóhoz. Ő okos szemével rám pillantott.
-Nem, most nem kell levelet vinned - simogattam meg a fejét. - Legyen szép utad!
A holló kedveskedve megcsipkedte az ujjamat, majd szárnyra kapott, és elrepült, én pedig nekiláttam, hogy helyrehozzam a károkat, amit okozott. Felállítottam az állólámpát, visszatettem a papírokat az asztalra, ahonnan lesodorta őket, majd a köpenyemet is visszatettem a szekrényre. Na igen, a köpenyem. Mint mindig, most is elméláztam egy kicsit fölötte. A köpenyem közepén egy vízesés képe volt, de díszítette még egy mosolygó fej, Em és Isabelle arca, egy félig nyitott ajtó (amely különleges képességemre utal), valamint egy olyan szimbólum, amit mindezidáig nem sikerült megfejtenem, és mindig fejfájást okoz, ha ránézek. Sűrű, tejfehér ködnek hiszem az utóbbi időben, mögötte roppant halványan, de azért kissé kivehetően három ember sziluettje. Ez egy hangyányival nagyobb, mint a többi szimbólum, de egyszerűen nem tudok rájönni, mire utal. Mindenesetre megpróbálom kitalálni, de még mindig nem jutottam semmire. Ezt végiggondolva, és a szobámban rendet téve, végre nyugodt szívvel mentem reggelizni.

Augusztus 27.

Egész nap sétálgattam és olvastam. Egyszerűen nem volt kedvem belépni a könyvek világába, átlendülni odáig, hogy bennük is legyek. Inkább maradtam az olvasásnál. Valamikor délután Jonathan rontott be a szobámba.
- Clare megérkezett.
- Jézus - dobtam el a könyvemet. - És ehhez miért kellek én?
- Üdvözöld. A menyasszonyom! - kiáltott rám.
- Ó! Már itt tartunk? Azt hittem, csak a barátnőd - pislogtam.
- Még csak az. De attól még üdvözölheted - fonta keresztbe a karjait Jonathan.
- Jó, megyek már, megyek - álltam fel üdvözölni Claret.

/Elkezdőzdött  az Előteremben/

Miután Shane elment,gyorsan kinyitottam az ajtót és a táskámat bevonszolva a szobába,elkezdtem kipakolni. Egy aranyos díszpárnával és egy általam nagyon szeretett képpel az egész szoba otthonosabbnak tűnt. Miután mindent szépen elrendeztem,arra gondoltam hogy elmegyek az iskola parkjába és viszem a rajzfüzetemet is,hogy kicsit rajzolgathassak a friss levegőn. Gyorsan átvedlettem valami kényelmesebb ruházatba és a cipőmet is átcseréltem. Amikor elkészültem megkerestem a tolltartómat a füzettel együtt és elindultam a parkba.

/Folytatódik a Parkba/

Augusztus 28.

Mivel tegnap a parkban sokat beszélgettünk, sokáig, reggel nagyon fáradt voltam. Mikor kinyitottam a szemem, szokatlanul csend volt, csak az óra kattogott. Aztán eszembe jutott, hogy nem otthon vagyok, mert általában Gustavo szokott felébreszteni úgy, hogy szinte betöri az ajtót és egy hangos 'Jó reggelt!'-et kiáltva felkelt álmaimból. Elmosolyodtam és kipattantam az ágyból, leütve egy-két plüssömet. Utána megfürödtem és meglepően vidáman öltöztem fel. Mikor épp végeztem a fésülködéssel, valaki bekopogott.
- Gyere! - kiáltottam ki. Alex belépett az ajtón, majd becsukta maga után.
- Szia! - köszönt egy aranyos fél mosollyal, így az arcán megjelentek az édes gödröcskék. - Jössz reggelizni?
- Persze! Mehetünk. - mondtam és kiléptünk az ajtón, én meg gondosan bezártam.
- Na, és milyenek voltak az első napok? - kérdezte a lépcsőn lefele menet.
- Egész jó. Ismered Shane-t?
- Hallottam róla már.
- Na, neki van egy húga, tök jó fej. - mondtam, és felásítottam. - Bocsi.
- Semmi. Korán keltél, ugye?
- Magamhoz képest, igen. Te?
- Hát én hajnali kettőkor, de tegnap délután meg egy csomót aludtam. - mondta, mintha ez lenne a legtermészetesebb.
- Mit csináltál te akkor? - húztam fel a szemöldököm meglepetésemben.
- Dolgoztam egy anyagon. Ez egy nagyon fontos dolog. - mondta.
- Hova vitted a barátom, és mit tettél vele? - kérdeztem. Alex elmosolyodott. - Csak vicceltem. Majd megnézhetem, hogy mit csináltál? Biztos valami jó cucc!
- Hát az is! Csak Luna is kell hozzá! - nézett elgondolkodón maga elé.
- Mert? - kérdeztem. Belül egy kicsit összeszorult a gyomrom. Talán a féltékenység...?
- Nyugi! Csak egy kísérlethez kell Luna, vagyis inkább a víz eleme. Ezt a kísérletet anyu egyik könyvében olvastam. - mondta és megfogta a kezem (Sok pillangó a gyomorban...).
Nem sokkal később elértünk, a Nagyteremben, ahol nagy volt a tömeg már.


/Folytatódik a Nagyteremben/

/Kezdődött a Fiú hálókörletben/

Miután kiléptem Endrew szobájából, lelkiismeret furdalásom lett. Igazából nem is tudtam, miért. Hisz' csak egy új diáknak segítettem, nem? Semmi más. De attól még rosszul éreztem magam.
- Szia! - lépett mellém Juliette.
- Szia. - intettem. A lány a kezét a vállamra tette, ugyanoda, ahova Endrew is.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi. - vontam meg a vállam. Nem sokára már a szobám előtt álltunk. - Hé, hallottad, hogy Alex mit ügyeskedett?
- Igen! Nem csak hallottam, még a saját orrommal is éreztem. Am' Luna mesélte. Balul sült el kissé... - mosolyodott el Julie.
- Igen. Bejössz egy kicsit? Anyu postán üzent nekünk sütit. Nagyon finom! - ajánlottam fel. Miután beleegyezően bólintott, bementünk. Alex bent volt, vagyis az erkélyen nézett ki. Behívtam és megkínáltam őket Anyu-féle almás pitével. Isteni volt! Nyami!
- Alex, ő Juliette Brooke. Juliette, ő Alex Taylor. - mutattam be őket egymásnak.
- Szóval, ki volt az a helyes fiú? - kérdezte.
- Milyen fiúról van szó? - kérdezte Julie is értetlenül.
- Senki igazából. Egy új diák. Csak segítettem neki. A neve Endrew Golden.
- Endrew Golden... Ismerős név... - nézett gondolkodóan Juliette maga elé, majd a felismerés örömével az arcán elmosolyodott. - Igen, eszembe jutott. Luna beszélt róla. Valami híres színész apja van Hollywoodban, anyja meg egy állatorvos. Állítólag nagyon helyes a fiuk. Luna oda van érte. Mondjuk ő minden második fiúba szerelmes, úgyhogy nem kell komolyan venni.
- Igen. Jaj, Juliette! Elfelejtettem, hogy ma volt a büntid! Ne haragudj, hogy nem voltam ott! Hogy tehetném jóvá? - csaptam a homlokomra.
- Hát igazából nem volt jó egyedül, de megbocsájtok. És nyugodj meg! Nem dőlt össze a világ! - mondta Juliette.
- Biztos?
- Igen! De ha még egyszer megkérdezed, akkor már haragudni fogok! - mosolyodott el a lány.
- Nos, akkor mi történt, Belle? - kérdezte halkan Alex, aki eddig csendben ült.
- Hát nem sok minden. Követett, ott akartam hagyni, aztán ott is hagytam, majdnem. De azért mégsem hagyhattam, hogy Mandula megharapja! Mandula azt hitte, hogy bántani akart. - vontam meg a vállam és gyorsan hozzátettem: - Nem történt semmi más, tényleg.
- Ti együtt vagytok Alex-szel? - szólt közbe Juliette. Alex-re sandítottam, aki elvörösödve a takarómat gyűrögette. - Igen vagy nem? - kérdezte a lány és egyszer rám, egyszer a fiúra nézett.
- A barátom, az tény, és lehet több is van köztünk, mint barátság, de úgy nagyon nem harangozzuk el senkinek.
- Akkor igen vagy nem?
- Belle, szerinted? - nézett rám Alex, de halál komolyan, amitől én is elvörösödtem.
- Nem tudom. - nyögtem ki végül, amitől Juliette elégedetlenül nézett rám.
- Hát jó. De Belle, majd vacsizzunk együtt, oké? - Juliette kérdésére bólintottam, aztán egy köszönés után kiment a szobámból.
- Akkor, igen vagy nem? - kérdezte halkan Alex.
- Alex, ez így nehéz. De tetszel, meg jó fej vagy, de...
- De?
- Én még fiatal vagyok. Szeretlek, de közben néha a bátyámként óvsz, néha mint egy barátom. - felálltam és odalépetem elé. - Te mit gondolsz?
- Ezt nyáron már elmondtam. Nem változott. - állt fel Alex is. Átöleltem, és Alex megcsókolt, én meg visszacsókoltam. Majd elment és egyedül maradtam a szobámban, egy fantasztikus érzéssel.

Augusztus 31.

Az utolsó diákokkal együtt én is visszatértem az iskola falai közé. Pár napja a távozásom kissé viharosra sikerült. Az összes holmim a szobámban maradt, pont úgy, ahogy hagytam. Jonathan berontott az ajtón, megragadott és együtt teleportáltunk a nyári palotába. Mint utóbb kiderült apánk elvárta, hogy jelen legyünk a fogadásukra rendezett ünnepségen. A sok év alatt nem sikerült vele megértetnem, hogy az iskolából nem rángathat ki csak egy fogadás miatt. A lényeg, hogy visszatértem. Talán lemaradtam sok mindenről, de időben itt vagyok és ez a lényeg.

szept. 4.
Ma reggel arra szakadt félbe az álmom,hogy az ereszcsatornában víz csörgedezik,aminek jellegzetes hangját könnyen meghallom,mivel az ablakom mellett vezetik el. Még nem voltam teljesen magamnál, és csak félig-meddig tudatosult bennem,hogy esik az eső. Ez elégedettséggel töltött el, hiszen imádom a hangját és az illatát is. Ennek örömére még jobban befészkeltem magam a takaró alá,amikor valaki ingerülten kopogott az ajtómon,majd várakozás nélkül lendületesen benyitott.
-Luke,te mi a cickányt csinálsz ilyen korán nálam?-sandítottam rá a korai látogatóra a párna -és paplankupac alól.
-Közlöm veled,hogy már marhára nincs korán, háromnegyed órád van összeszedni magad becsengőig. Már csodáltam,hogy nem vagy az étkezőben. -magyarázott,miközben leült az ágyam szélére. Ekkor vettem észre,hogy nemrég az esőben járhatott, mert göndör fürtjei még jobban szétálltak és a pólója is nedves foltokkal tarkított.
-Miért mászkáltál kinn ilyen időben? Nem kell átjönni az udvaron ahhoz,hogy eljuss a lány hálókig.
-Tudom,deee… ahh. Tegnap este az egyik nagypofájú osztálytársam kiprovokálta belőlem,hogy fogadjunk. Méghozzá abban,hogy melyikünk bír több fekvőtámaszt nyomni kint,valami szélsőséges időjárásban,például esőben. És ennek a kipróbálására most kerítettünk sort.
-Nem is te lettél volna, ha nem mész bele ilyen gyökérségbe…-sóhajtottam.
-De nyertem,hugi! 30 után feladta,de én még nyomtam vagy öttel többet. És most a hónap hátralévő részében jogom van igénybe venni az összes háziját, lemásolás céljából. Amúgy Ő találta ki az egészet!
-Rögtön gondoltam… -motyogtam,miközben kimásztam az ágyból,és előkotortam a ruhámat. -De most már szárítkozz meg, nehogy…
-Nehogy mi? Ha Luke Foster Tűz elemű létére megfázna,akkor valami nagyon nem stimmelne a világ rendjében.- szakított félbe mosolyogva,majd még jobban összeborzolta az egyébként is rettenesen kócos hajamat.
-Jó,igaz,mindig elfelejtem… -dörmögtem vissza,majd végre kizavartam a szobámból és gyorsan elkezdtem összeszedni magam.
-Ja,még valami!-nyitott vissza vagy fél perc múlva.- Tegnap láttam Crys-t a parkban egyedül üldögélni, és olvasott éppen,de nagyon zaklatottnak tűnt. Olyan furcsa volt,nem olyan,mint máskor. Csak gondoltam szólok.
-Ok,kösz. Majd kiderítem,mi történt vele.

Szeptember 8.

Tegnap, amint kiléptem a Társalgóból, a bátyám eltűnt, így hiába is kerestem, hogy megtudjam, mit akart. Így ma egész nap őt kerestem.
- Jonathan! - kiáltottam fel, mikor végre megláttam a hatalmas vállait.
- Wendy! - fordult hátra mosolyogva.
- Mit szerettél volna tegnap? - siettem mellé a csigalépcsőn.
- A hülye hollód megint nekem hozta a leveledet apától. A meghívókról írt, hogy add oda a barátaidnak. Meg Willnek. Mert jött neki az udvarból, de ő tőled is akar.
- Te elolvastad a levelemet? - szaladt föl a szemöldököm.
- Jaj, ne már, az udvari pecsét volt rajta. Nem magánlevélkéket bontottam fel életed szerelmétől.
- Kösz, Jonathan - intettem neki és visszaindultam a szobámba, megírni a meghívókat.
Kedves Crystal!
A születésnapom szeptember tizenegyedikén lesz, kedden. Azon a hétvégén édesapám és mind a négy udvar bált szervez a tiszteletemre. Apám, ebben az évben először, megengedte, hogy barátokat is hívjak. Örülnék neki, ha megtisztelnél a jelenléteddel.
Wendy
Majd ezután megírtam egyet Shanenek, Emilynek, Josephnek (habár nem tudtam, hogy eljön-e) és Lukenak. Nem akartam a levélben tovább részletezni, hogy örülnek, ha kísérővel érkeznek a vendégek, a hercegnő vagy éppen a herceg kísérőjén hónapokig csámcsognak a pletykalapok és a többi és a többi. Willnek firkantottam pár sort és elindultam őket megkeresni.

Szept. 17.
Igaz,ma már kedd van,és már 3 napja volt Wendy bálja,de még mindig egy kicsit a hatása alatt voltunk. A mai első két óra, irodalom és történelem kiváló alkalom volt arra,hogy Crys-sel kicsit álmodozzunk az uralkodói életről , ezt levélben tettük, szerencsére nem tűnt fel egyik tanárnak sem. Mivel elég rossz az idő ,így nem volt semmi kedvem vagy a partra,vagy ki a parkba menni. Kénytelen voltam a hálómban gubbasztani és nekiállni a leckéknek. Teljesen elvesztettem az időérzékemet a homályos szobában,és úgy éreztem,hogy semmit sem haladtam,amikor valaki kopogott,majd válaszra nem várva berontott.
-Luke,minek köszönhetem látogatásod? - sandítottam fel az egyik füzetemből. Már kínomban félig feküdtem a padlón, fél vállammal az ágyam oldalának dőlve.
-Jöttem táncórát tartani! - jelentette ki halálkomoly fejjel,de én csak értetlenül pislogtam rá. - Látom,jól fog esni,ha kicsit megmozgatlak. - nézett végig rajtam.
-Jajne… Te ezt komolyan gondoltad? - kérdeztem fájdalmas arccal,de már lábra is állított eközben.
-Igen! Mondom,tök jól csináltad a bálon,és szeretném,ha tökéletesre csiszolnád a keringőt. -Szabad? -hajolt meg előttem,ahogy illik.
-Bátyósajt,nekem kétoldalas házi dolgozatot kell írnom holnapra.
-Bátyó... mi? -nézett fel rám alulról. -Ráérsz, még hét óra sincs.
-Hát ha van öcsisajt,akkor miért ne lehetne bátyósajt? -magyaráztam el a zseniális felfedezésemet,ami valamelyik unalmas úszásóra alatt jutott eszembe,majd nagy nehezen beleegyeztem a felkérésbe.
Igaz,nem volt sok helyünk a kis hálószobában, de pont elfértünk. Luke lelkesen pörgetett-forgatott,magyarázott, javítgatott,és egy jó negyedóra múlva már majdnem tökéletesen tudtam csinálni vele a lépéssort,és én is nagyon élveztem. Mivel zenét nem tudott hozzá szerezni,így aláfütyült vagy dúdolt valami dallamot, ami elég jól hasonlított a bálon hallottakra.
Ismét kopogott valaki.
-Te vagy az, Crys? -ordítottam túl Luke rögtönzött zenekari előadását.
-Igen!
-Gyereee!
-Ti mit csináltok,hm? Már befejezted a házi dogát? Csak mert ha igen,adhatnál pár ötl…
-A cickányba!Négy nyomorúságos mondatot írtam eddig a semmiről. Aaah… -kedveszegetten rogytam le a földre. -Amúgy nem én akartam a táncikálást,hanem ez itt! -böktem Luke felé az ujjammal.
-Jó,jó akkor most ez az 'Ez' el is takarodik…-távozott vigyorogva bátyám,érezve, hogy ha tovább marad,szét lesz szedve a húga által.
-Csak én érzem úgy,hogy Mr. Davis túlreagálja a vízidézés erkölcsi jelentőségét? -kérdezte fintorogva Crys,miközben az ágyam szélére telepedve átlapozta az eddigi irományát.
-Nem,nem csak te,hanem én is,és szerintem az osztály további nyolcvan százaléka is. Na mindegy. Csak össze tudunk hozni ketten valamit.
-Ja,megpróbáljuk. És nyugi,még nincs is késő.
Már jó ideje írogattunk, egymás hirtelen ötleteiből merítve,amikor barátnőm hirtelen témát váltott.
-Most komolyan,miért tanít táncolni Luke? -pár másodperc szünet után azonban felvillanyozódott arccal megakadályozta,hogy elmagyarázzam- Ó,tudom! Biztos azért,hogy majd ha Nate-el lesz az esküvőtök, akkorra már tökéletesen tudjad. Óó,de cukik lesztek! -vetett álmodozó pillantásokat a plafonra.
-Miii? -csak hápogni tudtam. -Állj már le,most komolyan,honnan veszed,hogy mi ketten össze fogunk jönni? -vontam fel a szemöldököm értetlenül.
-Képzeld,eszembe sem volt az elmúlt 5 napban. És a tánctanítás Luke ötlete volt,Ő ragaszkodott hozzá.
-Ó,nem baj az! Táncoljatok csak! Még jól jöhet,ha le tudsz lejteni valami kis cuki keringőt… -pillantott rám huncutul.
-Jaj,maradj már veszteg! -fenyegettem meg az egyik hengerré csavart füzetemmel,majd rövidesen hangos nevetések közepette nekiálltunk két összecsavart füzettel kardozni.

Szeptember 24.

Ahhoz képest, amit elterveztem, későn keltem. Jó lett volna hamarabb ébredni, de az órámat úgy állítottam be, hogy szóljon még időben. Ha úgy vesszük, időben voltam. Kényelmesen meg tudtam reggelizni és még be is tudtam pakolni. Lefelé menet belebotlottam Willbe. Szó szerint összefutottunk.
- Bocsánat - kértem reflexből bocsánatot, mikor a lépcsőfordulóban beleütköztem. A könyveim, amiket még nem raktam be a táskába, a földre hulltak és néhány megsárgult, régi papírlap csusszant ki belőlük.
- Semmi probléma, hercegnő - olyan hangsúllyal tudta azt a hercegnőt mondani, hogy még az ember gyomra is felfordul tőle. - Ne fáradj - szólt rám, amikor lehajoltam a kedvenc könyvemért és a széthullott lapjaiért. - Összeszedem.
Hálásan mosolyogtam rá, majd összerendeztem a lapokat. Visszakerültek az eredeti helyükre. Már éppen indulni készültem, amikor újra Will alakjával találtam szembe magamat.
- Igen? - fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Gyere, mutatok valamit!
- Nem lehet, Will. Fél óra múlva kezdődik a tanítás.
- Bőven visszaérsz - vigyorgott rám.
- Kösz, Will. De nem kell a kis játékod - igazítottam még a vállamon a táskám pántját és jobbra léptem. De amíg én jobbra akartam elmenni, addig ő is tett egy lépést balra.
- Nem unod még ezt a folytonos ellenkezést velem szemben? - lépett egyet jobbra, amikor én balra. Nagyot sóhajtottam.
- Oké, mi az?

/folytatódik a Parkban/

Szeptember 26.

Elalvás előtt még olvastam, a könyv fölött bólintottam el, így nem csoda, hogy nem az ágyamban ébredtem. Ó, csak tudnám, hol vagyok. Mit olvastam elalvás előtt? És miért igazgatja ez a csaj a hajamat? Ilyen még sosem volt. Oké, Wendy, nyugalom, csak nagy levegő.
- Akkor hová is megyünk? - tudakoltam, hogy megtudjam, éppen hol is vagyok. Egyszerűen nem tudtam megerőltetni az agyamat, mit olvastam elalvás előtt.
- Clary, ezerszer elmondtam. Magnus Banehez - Clary, Magnus Bane. Ez az! Csontváros. Sürgősen találnom kell egy helyet, ahol egyedül lehetek és visszamehetek a valódi világomba. Egyébként is. Mi az, hogy Clary? Wendy Williams vagyok, a vízi udvarból.
- Egy pillanat és itt vagyok, de megkeresem a női szakaszt - indultam el balra, mire a hajamat igazgató lány rám kiáltott. - Ennyire nem figyelsz? A mosdó abba az irányba van - bökött természetesen a másik irányba.
- Ó, ja. Tényleg - vigyorogtam kínosan, majd lassan elindultam. Mikor úgy láttam, hogy teljesen egyedül vagyok, felemeltem az ég felé a kezemet, de mielőtt kimondtam volna a 'Repülök' szót, valaki a falnak szegezett.
- Tűnj el innen, de villámgyorsan - úgy megijedtem, hogy hirtelen kimondtam a szót, amit nem szabadott volna és visszakerültem a valódi világba. Valószínűleg megváltoztattam egy könyv menetét, ilyen még sosem fordult el. Sürgős szükségem van egy tanárra.

Szept.27.

Este megkerestem Crys-t,mert eszembe jutott,hogy tegnap megbeszéltünk Shane-el egy éjjeli kiruccanást az erdőbe.
-Szia!
-Hali,mizujs? -fordult felém a könyvéből felnézve.
-Van kedved ma éjjel járni egyet az erdőben Shane-ékkel?

szeptember 27.

-Ühümm, persze - álltam fel, majd egy nyújtózás közben megkérdeztem: - Megmutatjuk nekik Mark-ot is?
-Hát, ha arra megyünk, persze - bólintott Em, aztán elszaladtunk, hogy Luke-ot is megkeressük.

Épp Em-hez készültem volna,amikor a hálókörlet folyosóján konkrétan belémrohant.
-Öh, sziasztok! Hova siettek? -kérdeztem,miközben a vállainál fogva kissé tompítottam az ütközést a húgommal.
-Téged keresünk. Ma éjjel el akarsz jönni velünk az erdőbe egyet mászkálni? -ajánlotta Crys lelkes vigyorral az arcán.
-Mi az hogy! Persze. Hol, mikor? Kik jönnek még?

okt.1.

Miután felértem a szobámba,rövidesen Luke nyitott be.
-Szia, nincs ke…- ekkor megakadt a szeme a virágon,amit épp az íróasztalom szélére raktam egy hosszúkás vizespohárban,jobb váza híján.
-Azt kitől kaptad? -kérdezte,miközben a szemöldökét vonogatva beljebb jött.
-Jaj,maradj már, egy eggyel fölöttem járó Víz elemű srác a kezembe nyomta, mert csak úgy találta. Ennyi.
-Csak úgy találta,mi? Ejnye,az ilyet azért nem kell elhinni. Tuti nem szed le az ember csak úgy egy növényt,hogy majd lesz vele valami… -próbált meg huncutkodó hangnemben kiszedni többet belőlem.
-Képzeld, egyáltalán nem jóképű, úgyhogy nem kell semmire se gondolnod! Így is épp eleget kell majd hallgatnom Crys szekálását, ha észreveszi Ő is. -tettem hozzá valami dörmögésszerű hanggal.
-Amúgy azt akartam kérdezni csak,hogy nem ugrunk le meglesni a rókát?
-Fél órával takarodó előtt? -sandítottam az órámra.
-Fél óra alatt ötször is megfordulunk. -vágta vissza elszántan.
-Hát jó,miattam… -azzal megint magamra rángattam a pulcsit,amitől jó öt perccel ezelőtt szabadultam meg,majd a bátyámat követve csendben leosontunk.

/folytatódik az Erdőben/

október 2.

A sötétből érkezett, ahogy mindig. Útját vér, mocsok, és holttestek szegélyezték. Ökölbe szorítottam a kezem, és összeszűkült szemmel meredtem a gyűlölt maszkra, melyből ravaszul és hidegen csillogott egyetlen, fekete szeme. Ez volt minden, ami az arcából látszódott. Rendületlenül közeledett, újabb és újabb összeroncsolt, megcsonkított holttestek kerültek az útjába. Az egyikben felismertem az igazgatónőt, másutt Lisa és Heather hevertek, viszont a többi diák sem hiányzott. Az ember megállás nélkül sétált felém.
-Tedd meg! - sziszegte mély, hátborzongató hangon.
-Soha - vicsorogtam rá.
Az ember hümmögött, mintha jól szórakozott volna. A lába előtt ekkor Leo Corrigan megcsonkított holtteste jelent meg. Belerúgott, mire az én lábam elé került. Hirtelen megszédültem, de lefagyasztottam az érzéseimet és újult dühvel néztem ellenfelemre. Kutattam, de nem találtam semmit.
-Nem tudod mitől félek, igaz? - suttogta halkan a férfi.
-De igen - vágtam vissza.
-Hmm.
-Utoljára mondom, hagyj békén! - kezdtem hátrálni. - Soha nem fogom megtenni. Nem tudsz megtörni! - fordítottam hátat, és a sötétségbe sétáltam.
A férfi felnevetett mögöttem; tiszta, éles nevetéssel. Ekkor hirtelen egy alak öltött előttem testet. Nico.
-Ne! Neeee! - futni kezdtem felé.
Nico mosolygott, ölelésre nyitotta a karjait. Vegytiszta félelem öntötte el a tagjaimat, jeges rémület kerített hatalmába. Meg fogják ölni! És ekkor suhogás hallatszott a fülem mellett. A nyílvessző elröppent mellettem, és egyenesen Nico szívébe fúródott.
-NEEEEE!! - üvöltöttem, velőtrázó sikolyokkal megtoldva.
Nico szelíden dőlt el, akár a falevél. Szívéből egyenesen meredt ki a nyílvessző. Üveges szemei már nem láttak engem. Összeszorítottam a kezem, csukott szemeimből könnyek gördültek elő. Aztán megfordultam, és őrült erővel a férfi felé futottam, aki még mindig nevetett. Ki akartam tépni a szívét. Ki akartam tépni és megetetni a vadakkal. Ezer darabra akartam tépni a testét. Viszont mielőtt még elérhettem volna, emberek ugrottak elő az árnyékból, és lefogtak. A düh elvakított, nem jutott eszembe, hogy Tűz elemű vagyok, ahogy különleges képességem is kiment a fejemből. Mindössze gyilkolni akartam. Gyilkolni. A férfi nevetett.
-Tudod, megmenthetted volna, cicám - szólt hozzám, amikor emberei térdre kényszerítettek. - Ha engedelmeskedsz. De ez csak egy álom, kedvesem. A valóságban dönts másként, és akkor talán megkímélem a testvéred életét. A további viszontlátásra, vadmacskám.
Eltűnt minden, és én a szurokfekete sötétségbe zuhantam. Nico! - sikoltottam magamban.

Zihálva riadtam fel, körmeimet az összeégett ágyneműbe süllyesztve. Már megint megtörtént. Új ágyneműt kell kérnem reggel. Beletúrtam összekócolódott hajamba. Csak álom volt. Mindig ugyanaz. Mindig ugyanolyan. És soha nem tudom, mi az, amit meg kell tennem. Csak annyi volt biztos, hogyha megteszem, megmentem Nico-t. Őt meg kell mentenem. Muszáj. A felsőkarjaimon, a vállaimon és a hasamon a hegek mintha lángoltak volna. Amióta az eszemet tudom, ott vannak. Az évek tovaszálltával rájöttem, hogy késnyomok. Az egyre gyakrabban ismétlődő álmokból kikövetkeztettem, hogy a titokzatos férfinek valószínűleg sok köze van a hegekhez. Fáradtan feküdtem vissza a párnámra, ami csodálatos módon ép maradt. Az óra hajnali négy óra hat percet mutatott. Ma sem fogom kipihenni magam.

Okt.5.

A mai vasárnapon még lelkesen illatozott a Nate-től kapott őszirózsa a szobámban. Persze nem kerülhettem el,hogy Crys-nek ne tűnjön fel. Egyszerűbbnek láttam tehát elárulni,hogy igen, Ő adta.
-Ugyan,valld már be,hogy tetszik Mr. Bombafelsőtest! -szekált kacagva.
-Tes… Kicsoda? -ébredtem fel hirtelen. Eddig elcsigázottan hallgattam a piszkálódását, az ágyamon egy lehetetlen pózban fetrengve.
-Még élénken emlékszem, milyen fejjel bámultad,ahogy úszkált velünk először,amikor megismertük. És gondoltam,elnevezem ennek,hogy most idegesíthesselek! -közölte,mintha valami csak az időjárásról csevegne.
-Nahát,még milyen beceneveket eszeltél ki? Másokra is van? -érdeklődtem vihogva.
-Persze! Ha Luke-ot idegesíteni akarom, Göndörkének hívom.
-Húha,akkor biztos veszélyes vizekre evezel… -állapítottam meg,miközben valami nyerítő röhögés közepette elképzeltem ezt a helyzetet.
-Na,de visszatérve az eredeti témához,én érzem,hogy titeket az Isten is egymásnak teremtett! -kanyarodott vissza barátnőm. Én csak a szememet forgattam.
-Figyelj. Az oké,hogy tényleg ritka jófej,meg nem is egy elszállt nagyképű majom,de még nem sikerült megbarátkoznom a kinézetével. - én is meglepődtem magamon,amikor ezt kijelentettem. Tulajdonképpen tényleg erről volt szó,csak megfogalmazni nem tudtam eddig.
-Többet kéne dumálni vele. Tessék,itt is az alkalom! Egy romantikus,langyos vasárnap délután…-kezdte álmodozva. -Jó,abbahagytam. De a dolognak vállalom azt a részét,hogy lecsalom a parkba! -kacsintott rám,majd elindult ,hogy felkeressse. -Legyél Te is ott,okés?
-Oké.-egyeztem bele egy fáradt mosollyal az arcomon.

/folytatódik a Parkban/

Okt. 13.
/Elkezdődött az Erdőben/

Nate egészen a hálószobám folyosójáig kísért. Lesegítette a kabátot rólam,a kezembe adta. Majd minden előzmény nélkül egy puszit nyomott az arcomra. Erre hirtelen nem tudtam mit reagálni,csak nagy szemeket meresztettem rá. Kedvesen rámmosolygott,majd intett egyet köszönésképpen, és eltűnt.

Okt. 31.

A tény,hogy Haloween-i bál lesz, méghozzá úgy,hogy párosan kell érkezni, felettébb váratlanul ért. Szóval ma délután követezhetett a pánikszerű készülődés. Crys egy gyönyörű báli ruhát fog viselni, de nekem egyenlőre semmim sincs,ami felvehető ilyen eseményre. Sőt,elvileg javasolt valami rémisztő göncben megjelenni,de nagyon remélem,hogy ez leginkább a fiúkra vonatkozik. Kétségbeesetten kutakodtam a szekrényemben fél órával a kezdés előtt,amikor kopogtattak az ajtómon. Sejtettem,hogy ki lesz az.
-Bújj be. -nyögtem,majd a szőnyegre rogytam.
-Üdv.- kukkantott be Nate. -Csak azt akartam kérdezni,hogy elme…
-Igen,szívesen elmegyek veled! -vágtam közbe hirtelen felélénkülve,és csillogó szemmel mosolyogtam rá.
-Akkor okés. Várlak majd a főfolyosón.
-Jó.
-Amúgy van már ruhád? -járatta körbe a tekintetét a rumlis szobámban az ajtófélfának támaszkodva.
-Hát öhm… Már csak percek kérdése,és lesz. -nyugtattam meg,bár ebben nem voltam egészen biztos.
-Jól van,akkor nem is zavarok tovább. Ja és ne stresszelj a kinézeted miatt. Gyönyörű vagy így is,kócosan, melegítőben. -tette hozzá búcsúzóul,majd becsukta az ajtót és eltűnt.
Jólesett a bók,bár nem számítottam rá. Tanácstalanul vetettem egy utolsó pillantást a szekrényem tartalmára,amikor észrevettem egy halvány narancssárga ruhát,amit általában nyáron szoktam néha felvenni. -Miért is ne? -motyogtam,miközben széthajtogattam, és felpróbáltam. Még feldobtam egy barna bőrövvel, és a tükörből visszanéző Emily egész tűrhetően festett. Nem szórakoztam sminkeléssel,vagy bármi cicomázással,csak még gyorsan megfésülködtem,és tűztem le a Nagyterem felé.