A tengerpart

First topic message reminder :

A tenger és az iskola közötti partszakasz.

október 21., kedd

-Jézusom - fogtam a fejem, de közben nevettem, ahogy csak a torkomon kifért.

október 21., kedd

-Úúú, tudom, nagyon félek a barátjától! Olyan, tudod, nagy, izmos és félelmetes - ijedeztem tágra nyílt szemekkel.

október 21., kedd

-Nekem így is eléggé nagy vagy - mutattam rá a közöttünk lévő magasságbéli különbségre.

október 21., kedd

-Nem iiis - löktem meg játékosan a vállammal.

október 21., kedd

-Az alkonyatot imádják a legjobban - sóhajtottam fel. - Mármint a tengeri lovak. Akkor olyan furák a fényviszonyok, hogy könnyebb vadászniuk. Bár nem hiszem, hogy még ma felbukkannak. Inkább 25-e felé szoktak kijönni, az a legkorábbi időpont, amikor ezen a partszakaszon felbukkantak. De azért nem árt résen lenni - fejeztem be ismeretterjesztő előadásomat.

október 21., kedd

-Nem - ráztam a fejem. - Felkészültem, hogy egy ideig kint leszek - mutattam fel a mellettem lévő, szőrős kabátot. - Csak ételt meg italt nem hoztam - bosszankodtam.

október 21., kedd

-Mert érdekesek, gyönyörűek és világéletemben látni akartam egyet - soroltam, aztán egy heves széllökéstől megborzongtam. - Jó, viszont most már tényleg kezd hideg lenni, és nem hiszem, hogy ma látni fogok egy lovat, úgyhogy bemegyek - szedelőzködtem össze.
Shane is segített, így hamar elkészültem. Elkísért a hálókörletemig, ott megköszöntem, hogy meghallgatott, elbúcsúztunk egymástól, majd bevonultam a szobámba melegedni, de a függönyt még nem húztam be, hátha a szemem sarkából látok egy lófejet kikandikálni a tengerből.

október 24., péntek



Kedvtelve nézegettem a rajzomat. Soha életemben nem volt kézügyességem, rajzolni meg aztán végképp nem tudtam, de még ötéves koromban ragaszkodtam hozzá, hogy Pán Pétert megtanuljam lerajzolni. Egy év gyötrelmes munkájába és a nővérem végtelen türelmébe került, de most már bárhol, bármikor, bármilyen alakzatban le tudom rajzolni kedvenc mesehősömet. Az új képet félretettem a többi két rajzom mellé, és felvettem egy újabb papírlapot. Közben persze vetettem egy pillantást a tengerre, hátha ma kegyes lesz velem a sors, és netalántán sikerül megpillantanom egy tengeri paripát, de még mindig nem láttam semmit. A tenger végtelenül és elérhetetlenül hullámzott előttem. Sóhajtva kezdtem bele az új rajzba.
-Szépek a képeid, Észlány - suttogta bele valaki hátborzongatóan közelről a fülembe.
-Ó, te szent mákos guba! - ugrottam fel, és farkasszemet néztem Jack-kel. - Te meg mit keresel itt? - szedtem össze magam, és reményeim szerint higgadt hangon szólaltam meg.
-Téged kerestelek - válaszolta halvány mosollyal Jack.
Hiszi a piszi.
-És megtudhatom, miért? Talán újra porig akarsz alázni, mint ahogyan két nappal ezelőtt a leveleidben tetted? - húztam fel sértődötten az orromat.
Jack szinte megbántottan nézett rám, és bűnösnek éreztem volna magam, ha nem tudnám, hogy ő alázott le teljesen. Fantasztikus színész. Habár a szívem őrült kalapálása nem a tehetségének köszönhető… Karba font kézzel, felvont szemöldökkel meredtem rá.
-Na jó, oké. Meg tudom magyarázni - emelte fel két kezét Jack, és közelebb lépett. - Az első levelem kedves bók akart lenni...
Horkantásszerű hangot hallattam.
-De most tényleg! Eskü. Igazat mondok – nézett rám kedves, szürke szemével.
De még mindig nem győzött meg.
-Na jó, mit tegyek, hogy elhidd? - nézett rám most már kiskutyaszemekkel.
A szívem és a gyomrom különösen megrándult, és éreztem, hogy a forróság az arcomba kúszik, így, vörösödésemet leplezve, fensőbbségesen bólintottam.
-Oké, tegyük fel, hogy elhiszem. És a második levél?
-Tudod, hogy alapjában véve nem vagyok egy kedves ember - kezdte Jack.
-Ezzel most azt akartad beismerni, hogy nálad bunkóbb ember nem létezik a földön, ugye? - vágtam közbe.
-Igen, azt. De hidd el, próbálok változni. Na, szóval - mosolyodott el szégyenlősen. - Mivel még nem szoktam hozzá a kedvességhez, ezért meglehetősen... nos... bunkó módon írtam le az átvezető sorokat harmadik levelemhez... amelyben megkérlek, hogy gyakoroljunk az órákon kívül is... külön. Ketten. Együtt. A vízidézést meg az úszást. Csak a többi levelemet már nem olvastad el - hunyorított rám fél szemével.
Egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni ezt a kedves énjét a korábbi elviselhetetlennel és bunkóval. De a szeme őszinteséget sugallt.
-Ez most egy trükk? - kérdeztem gyanakodva.
-Tessék? - nézett rám értetlenül Jack.
-Egészen eddig úgy viselkedtél velem, mint egy utolsó idióta, most meg arra kérsz, hogy edzek veled? És... kedves vagy? - mutattam rá.
Jack válla megereszkedett, és a cipője orrával kis kört rajzolt a homokba.
-Nos, ennek a tegnapi... Khm... Baleset az oka - közölte halkan.
Rögtön tudtam, mire gondol. Jack tegnap az egyik szünetben beszélni szeretett volna velem. Direkt emelt hangon beszéltem Emily-hez, mert nem voltam hajlandó Jack-kel szót váltani, ám ekkor elkapta a karomat. És akkor... Hirtelen az egész bensőm felmelegedett, és mintha villám cikázott volna át rajtam. Megálltam a mondat közepén, és tágra nyílt szemmel meredtem a fiúra, aki értetlenül és riadtan nézett rám. Szürke szeme egy pillanatra teljesen védtelenül, tisztán és őszintén tekintett rám. Aztán szeme elsötétült, elkomorult az arca, elengedte a karomat és zsebre dugott kézzel elsétált a folyosón. Én pedig mélyen eltemettem magamban az érzést, és tovább beszélgettem Em-mel.
-Miért, mi történt akkor? - kérdeztem, felrázva magam az emlékezésből.
-Egyelőre még nem árulom el - mosolygott rám Jack.
Próbáltam haragudni rá, de nem tudtam. Loccsanást hallottam a tenger felől, de még így, ilyen távolból is meg tudtam állapítani, hogy csak egy kis hal lubickol a vízben. Egy hirtelen fuvallat felemelte tincseimet a vállamról, majd gyengéden visszejtette. Jack szürke szeme mosolygott.
-Na, Észlány, legyen ez az én titkom! - lépett közelebb még egy kicsit, és megfogta a kezemet.
Észre sem vettem, hogy ilyen közel ért hozzám. A kezemből forróság indult ki, ahol hozzám ért, amely egészen a szívemig kúszott. Jó érzés volt, sőt, részegítő, de nem hagyhattam, hogy így elkábítson. Finoman kihúztam a kezemet az övéből, és összefontam karjaimat. Jack megbántottan nézett rám.
-Figyelj, Crystal, én tényleg... Meg szeretnék változni.
Szemügyre vettem, és nem tudom, miért, de hittem neki. És nagyon bíztam benne, hogy ez nem az egyre éledő vonzalmamnak volt köszönhető. A szeme ismét őszinte és nyitott volt. Felsóhajtottam, az égre emeltem a tekintetemet, és leengedtem a karjaimat. Jack arcán boldog mosoly terült el.
-Rendben, utolsó esély - fenyegettem meg játékosan. - Tudd be a jó szívemnek - azzal visszaültem a plédre, amin a beszélgetésünk előtt a tengert figyeltem.
-Egyébként mit csinálsz itt? - huppant le mellém Jack.
Közel. Már rég elfogadtam, hogy vonzódom Jack-hez, de ez még nem jelentette azt, hogy nem döntöttem úgy, harcolok az érzés ellen. Így a szívem legmélyére toltam a forróságot, amely a közelségére rám tört, és hét lakat alá zártam.
-Várom a tengeri lovakat - feleltem.
-Már ne is haragudj, Észlány, de elég valószínűtlen, hogy látsz egyet - kuncogott fel Jack.
-Tudom, de azért reménykedni lehet, nem? - vontam vállat.
Jack hosszú szünet után szólalt meg.
-De igen. Reménykedni azt mindig lehet.
Különös, furcsa csend borult ránk. Éreztem, hogy Jack néz, de nem tekintettem vissza rá.
-Na, és… Hogy gondolod ezt a gyakorlást? – kérdeztem, nem csak azért, hogy megtörjem a csendet.
-Hát… Mikor vagy szabad délutánonként?
-Szakköridőben? – dobtam vissza a kérdést.
-Nem feltétlenül.
-Minden délután van szakköröm, aztán leckét írok, de utána találkozhatunk – mondtam, és próbáltam figyelmen kívül hagyni az ismét jelentkező melegséget.
-Rendicsek. Hmm… Holnap találkozhatunk mondjuk… Délelőtt 10-kor az Előtérben? Aztán ott megbeszéljük, hogyan tovább.
-Oké – vontam vállat.
-Akkor megyek is – állt fel Jack, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a csalódottságot, amely rám tört. – Holnap találkozunk, Észlány! – búcsúzott, aztán már ott sem volt.
Csak később vettem észre, hogy az egyik rajzomat magával vitte. Majd még később, már a hálószobámban, lefekvéskor, bevitorlázott az ablakomon a papírlap, hátán üzenettel: Jó éjt, Észlány! Aludj jól!