Az erdő, a tisztással együtt

First topic message reminder :

Ahogy az iskola épületéből kilépünk, látunk egy hatalmas erdőséget, ennek a közepén található egy nagy tisztás.

szeptember 27.

-Szóóóval, mit is hoztunk enni? - másztam bele kis híján a piknikkosárba.

-Az minket is érdekelne. -telepedtünk le a többiek mellé a plédre. -Igaz,Luke? -vigyorogtam rá piszkálódva.
-Maradj már,mindig azzal jössz,hogy mennyit eszek.-morgott vissza.
-De nem baj,nem is látszik meg rajtad. -tette hozzá Crys,miközben Joseph-el elkezdték kicsomagolni a sok rétegbe burkolt sütistálat.

szeptember 27.

-Sütiii! - vetettem rá magam a tálra.

-Váó,ez isteni! -állapítottam meg már két harapás után. Közben elbambultam a félig-meddig alattunk elterülő rét látványán.
-Nézzétek,azok ott nem szarvasok? -mutattam egy irányba,izgatottan fészkelődve a pléd szélén.

szeptember 27.

-Úúú, de igen! - pattantam fel, és vágyódva néztem a nemes állatok után. - Lemegyünk, ugye? - pislogtam várakozva a többiekre.

-Hát, lemehetünk,de az egy kis kerülő,mert itt,mint látjátok,kissé meredek.-intettem a fejemmel az alattunk lévő,majdnem függőleges szirtre. -De arra van egy ösvény,ami eléggé járható,talán még most éjjel is,arra lemehetünk. nem hosszú az út. -böktem az egyik facsoport felé,ami egy út kezdetét rejtette.

szeptember 27.

-Oookéé - viharzottam le az ösvényen, majd pár másodperc múlva már a szarvasok felé futottam.

-Hé,várj! -próbáltam egyszerre suttogni és ordítani Crys után. -Nehogy elijesszük őket.
-Hé,emberek,addig itthagyjuk a cuccainkat,aztán úgyis mindjárt visszajövünk,nem? -állt fel Joseph is.

szeptember 27.

Lassan, óvatosan közelítettem meg a szarvasokat, akik nagy, okos szemükkel folyamatosan figyeltek.

-Hű! Ilyen közelről még nem is sikerült meglesnem őket. -súgtam Luke-nak. Mi kissé messzebb maradtunk,mint ahol barátnőm állt.

szeptember 27.

-Szerintem nem kéne közelebb mennünk - súgtam Luke-nak és Em-nek, amikor beértek. - Már így is a tűréshatáraikat feszegetjük, van egy olyan érzésem.

-Jól van,ügyes vagy! -paskoltam meg a bátyám hátát,miután visszanyerte egyensúlyát.
-Jó,hagyj már,előfordul. -mérgelődött,miközben lendületesen odébbrúgta az út szélére azt a darab göröngyös ágat, amiben megbotlott.
Ekkor váratlanul nagyot zörrent az egyik közeli bokor.

-Te jóságos ég,mi van ott? -kérdezte halkan, totál lefagyott állapotban Crys. Én csak kétségbeesetten nyeltem egyet,és közelebb húzódtam Luke-hoz.

-Mondjuk hiúz,vagy vadmacska, szerintem legalábbis... -súgtam a választ. Közben egészen felélénkültem a gondolattól,hogy esetleg látom valamelyiket. Nagyon szeretem az ilyenfajta állatokat,szóval nem bántam volna,ha esetleg megpillantok egyet élőben.

Mikor Joseph odaért és megzörgette az ágakat, csak egy ezüstösen fénylő bundás valamit láttunk nagy sebességgel kirontani a bokorból,majd egyre távolodott tőlünk. Megrendülve pislogtunk utána. Luke teljesen le volt nyűgözve, Crys halálsápadtan meredt a már mozdulatlan bozótra. A hiúz egy jó tíz méter futás után lelassított, visszafordult felénk és vetett egy kétkedő pillantást ránk sárgán világító szemeivel,majd továbbszaladt.

Szeptember 27.

- Szerintem neked totálisan elmentek otthonról - nyögtem.
- Miért? Nem szobrozhattunk volna itt órákig - vont vállat Joseph. - És ha nem teszem meg, megteszed te. Pedig te beteg vagy.
- Csak egy kis nátha - legyintettem.
- Ja, persze, azért vagy lázas - vetett rám dühös-aggódó pillantást. - De holnap elmész a gyengélkedőbe, rendben?
- Kutya bajom - legyintettem.
Visszamentünk a cuccunkhoz, ahol még beszélgettünk egy darabig, majd Emily az órájára nézett.
- Szerintem lassan menni kéne - jegyezte meg.
- Miért, hány óra? - kérdezte Luke.
- Fél egy.
- Akkor tényleg menni kéne - állt fel Crys is.
Összepakoltunk és visszamentünk Nagyi házához, ahol szétváltunk. Joseph ment Crys-szel és Emmel a Víz toronyba, mi ketten Luke-kal a Tűz toronyba.
- Jó éjt! - suttogtam Luke-nak.
- Jó éjt! - suttogta vissza és halkan osonva elindult a hálója felé.
A szobába visszaérve teljesen rámtört a gyengeség, alig bírtam megállni a lábamon. Úgyhogy nem öltöztem át, úgy feküdtem be az ágyba. Két takarót tettem magamra és úgy aludtam el a mozgalmas éjszaka után.

/Bocsi, hogy a hálószobában történteket is ide írtam, de úgy túl rövid lett volna és így kerek a befejező bejegyzése az írogatásnak./

/elkezdődött a Lány hálókörletben/
okt.1.

Miután a főkapun kiértünk, fennhangon megkérdeztem az előttem kutyagoló Luke-tól,hogy úgy mégis mi segítségével szándékozik látni a sötétben.
-Megoldjuk! -hagyta rá a témát,majd átloholtunk az erdő előtti füves szakaszon,ahol még egész jók voltak a látási viszonyok. Az első nagyobb facsoportnál végre megálltunk. Felnyújtózkodott az egyik vékony gallyhoz,és letörte.
-Mit csinálsz? -bámultam tanácstalanul,ahogy az ujjai között párszor megforgatja az egyik végét a hosszúkás botnak,valami érthetetlen dolgot morgott, és egy kis fáklyát varázsolt belőle.
-Aztaa… Nem is tudtam,hogy tudsz ilyet.
-Nemrég tanultuk. -válaszolta lazán,majd elindultunk Mark búvóhelye felé.
-Egyébként jobb is,hogy este jövünk hozzá. Inkább éjjel aktívak a rókák,mint nappal. Remélem,szerzett magának valami eleséget,már elég nagy hozzá. -magyarázott, miközben átvágtunk egy-két bozótoson,hogy rövidítsük az utat. Persze néhányszor megpróbált nekem ütköztetni egy-két visszalendülő,kiálló ágat,de gyorsan kikerültem őket.
Kis barátunkat a kotorék környékén találtuk. Épp egy fácánfióka maradványaival vívott harcot,hogy közelebb tuszkolja búvóhelyéhez. Csendben (én totál meghatottan) néztük a ténykedését még egy kis ideig,majd Luke megbökött,hogy induljunk.
-Látod, tud gondoskodni magáról,ügyes kis jószág. - dünnyögte halkan.
Épp időben érkeztünk,még maradt tíz felmenni a szobámba,gyorsan fürdeni,majd ágyba bújni.

Okt. 5.
/Elkezdődött a Parkban/

-Ja,persze,neked még el se meséltük. Egyik nap kószáltunk az erdőben, és találtunk egy kisrókát egy kötélcsapdába szorulva. -kezdtem a magyarázatot Nate-nek.
-Jaj,szegény,olyan cuki,és szörnyű látvány volt,ahogy szenvedett!-fűzte közbe Crys.
-Igen. És Luke kiszabadította.- folytattam,bátyám hangos köhintésének hatására. (Csak jelezte,nehogy elfelejtsem említeni a legfontosabbat.)
-Aztán kialakítottunk neki egy kis búvóhelyet. Hiszen szegényke egyedül nem tudott volna mit kezdeni legyengülten,egyedül.-vette át a szót barátnőm.

október 5.

-Ó, már ott is van! - mutattam előre. - Szia Mark! - integettem.
A kisróka kidugta a fejét a farka alól, majd az álomtól kissé még ködös szemmel, de szeretettel nézett ránk barna szemével.
-Szia te kis édes! - guggoltam le hozzá, és megvakargattam a füle tövét.

-Nahát,tényleg cuki kis jószág! -ismerte el Nate,aki kissé távolabbról szemlélte Markot.
-Összebarátkozhattok ám! -vetette fel Crys. -Barátságos,nem bánt.
-Nem bánt,csak cserébe majdnem leharapta az ujjamat,amiért kiszabadítottam. -dünnyögte közbe Luke.
-Szerintem ráér akkor is összepajtáskodnunk,ha már többször is látott messziről.-válaszolt Nate,miközben leguggolt,hogy kicsit közelebbről is lássa a kis állatot. Luke is ebben a pózban volt,majd amikor megpróbált volna felállni,hatalmasat roppant a válla.
-Aú,aztazállat!-sziszegte,majd miután felküzdötte magát,csinált pár karkörzést,és elszörnyedve állapította meg,hogy nagyon is recsegősek a csontjai. Mark ijedten rezzent össze a fura hangoktól,majd Crys megpróbálta egy kis cirógatással lenyugtatni.
-Na,mi az,már ennyire vén szatyor vagy? -incselkedett barátnőm.
-Nem,de amúgy Emily is ugyanilyen gyári hibás. -vágott vissza.
-Igen,én is tudom ropogtatni például a csuklómat. -vallottam be,kissé szégyenkezve,hogy ilyen lehetetlen témáról csevegünk rókabarátunk vacka előtt,Nate társaságában.
-Jaj,tényleg,már párszor bemutattad,ha uncsi volt az óra,de köszi, nem kell most is! -vágta közbe Crys gyorsan.