Az erdő, a tisztással együtt

First topic message reminder :

Ahogy az iskola épületéből kilépünk, látunk egy hatalmas erdőséget, ennek a közepén található egy nagy tisztás.

október 5.

Mark minduntalan kimászott a kezem alól, és kíváncsian Nate-hez kocogott, aki meglepve nézett rám.
-Most mit csináljak?
-Simogasd meg!

-Öh,okéé...-azzal bizonytalanul felé nyújtotta a kezét,és hagyta,hogy először megszimatolja.
-Csikiz a bajszával.-nyögte kissé tanácstalanul,majd végre vette a bátorságot,és óvatosan végigsimította pár ujjával a feje búbját. Úgy tűnt,Mark nem bánta, ugyanis szemmel láthatóan érdeklődni kezdett a Nate csuklóján lévő óra iránt,és a fiú minden mozdulatát követte.

október 5.

-Aki a rókákat szereti, rossz ember nem lehet - mormogtam Em mellé oldalazva, aki természetesen olvasott a sorok között, és bosszúsan az oldalamba bökött.
Sivítva ugrottam arrébb, mire Mark villámgyorsan egy bokor mögé ugrott, és negyedórába telt, mire megnyugtattuk, és kihoztuk onnan.

-Na jó,úgy látom,mára már eleget riadozott tőlünk. Menjünk szerintem. -vetettem fel,érezve,hogy ebből az érdekesre sikerült találkozóból már nem nagyon lesz jobb.
-Oké. Majd máskor még eljöhetünk ide,szerintem már haverok vagyunk Markkal. -állapította meg Nate elégedetten.

október 5.

-Ez így van - bólintottam vigyorogva.
Ekkor egy jeges fuvallat söpört végig közöttünk. Megborzongtam.
-Menjünk föl a kastélyba - ajánlottam fel dideregve, és mindenki egyetértett.

Október 12.

Ha valaki nem fogta volna fel, OKTÓBER 12 volt! Ilyen nincs! Több, mint egy hónapja kezdődött a suli! Olyan uncsi napok voltak, hogy csak na! Tanulás, tanulás, doga, tanulás, doga, doga... Argh...
- Nos,hogyha ezt belerakod a növénytápszerbe, akkor barna lesz. - magyarázott éppen Gustavo a minap a fűben hasalva. Az erdőben voltunk, én is hasaltam, a karomnál Mandula gömbölyödött össze.
- Miért? - kérdeztem fáradtam.
- Már háromszor kezdem újra, Belle...
- Oké, bocsi, de fáradt vagyok!
- Ezt holnapután mondd meg a tanárnőnek a doga alatt! Gyerünk, erőltesd meg az agyad!
- Jó, de tudod milyen rosszul aludtam?! És ma három dogát írtunk egymás után.
- Közlöm veled, hogy osztálytársak vagyunk! - sóhajtott fel Gustavo, és belelapozott a könyvbe. - Nos, jellemezd az akácvirágot!
Nem tudtam befejezni, mert valaki rohant az erdőbe, mint egy elefánt. Gustavo is fülelt. Egyre közelebbről hallatszódott. Később ki tudtuk venni Juliette Brooke alakját. Vörös haja maga mögött lobogott. Egy tincse vérvörösen virított a hosszú hajában. Azt a vérvörös tincset még együtt festettük a hajába, a múlt szombaton Lunával. Lunának kék csíkot festettünk, és nekem olyat, mint Juliette-nek volt.
- Szia! - köszöntem neki mosolyogva.
- Ennyit a tanulásról... - motyogta Gustavo és ő is köszönt, de kevésbé lelkesen.
- Sziasztok! Zavarok? - kérdezte lihegve a lány.
- Igen. - mondta Gustavo és tovább lapozgatta a könyvet
- Csak tanulunk. - mondtam és lassan felültem, nehogy felébresszem Mandulát. De így is felébredt, és felszaladt a közeli kis sziklára és onnan figyelt minket.



- Ó, bocsánat! Én igazából mindkettőtökhöz jöttem! - jelentette ki Juliette, mire Gustavo felfigyelt. - És fontos!
- Miért, mi történt? - kérdezte a bátyám. Juliette arca eltorzult, én meg feltápászkodtam.
- Luna... Nos, a gyengélkedőben van.
- Miért?! Mi az ír manó hegyes füle történt?! - kerekedett el a szemem, és próbáltam nem a legrosszabbakra gondolni.
- Azt nem tudják a nővérek sem pontosan. Azt mondta nekem, hogy segít majd a mateknál, de nem találtam sehol. Ti se láttátok a suli után? Igazából a szobájában találtam rá Oliviával, az osztálytársammal de nem volt magánál. Összevissza beszélt, meg minden.
- Nem láttuk suli után. Mi Endrew-val ebédeltünk. - rázta meg a fejét Gustavo és bepakolt a táskájába a könyveket, füzeteket, amikből tanultunk. - Azt hittük, hogy később csatlakozik hozzánk, utána meg jöttünk is ide Belle-lel.
- Értem. Megyünk? Lehet felébredt már. - mondta Juliette és a mókusra nézett. - Hogy hívják?
- Mandula a neve. - válaszoltam és felvettem a kis állatot és a barna pulcsim zsebébe raktam. A kis farkincája kilógott.
- Mutatom az utat! - mondta határozottan Gustavo és elindult a táskájával a vállán, és a válla fölött rám nézett. - Belle, a mókus!
- Az erdő szélén lerakom, nyugi! - mondtam és megsimogattam Mandula fejecskéjét, amit akkor kidugott. A pofazacskója tele volt, valószínű megtalálta a sós mandulás zacskót...

/Folytatódik a Gyengélkedőben/

Október 13.

Ma délután már teljesen eluralkodott rajtam a 'mostazonnalkikellmennem-aszabadlevegőre'-hangulat,így is cselekedtem. Köd borította a tájat a távolban,de még elég világos,és csípősen hideg volt kint. A fák lombjai már javában sárgában,barnában és vörösben virítottak, és a talajt is vastag rétegben friss avar borította. Jólesett ezen a puha,természetes szőnyegen lépkedni. Elsőre a kisrókánk,Mark búvóhelye felé vettem az irányt. Közben hallgatóztam,és meglepődve, sőt kissé felháborodva vettem tudomásul,hogy beszéd hallatszódik a kotorék felől. Luke lehet? Nem hiszem, mert ha minden igaz,most neki szakköre van ilyentájt. Gyorsan és csendben megközelítettem az odút,és megpillantottam Nate-et. Egy ideig ledöbbenve bámultam rá,ahogy szemmel láthatóan remekül elszórakoznak Mark-kal. A fiú egy nagy,színes falevelet lebegtetett meg a róka orra előtt,majd elkezdte mozgatni,mire az lelkesen követni kezdte,és megpróbálta megszerezni.
-Szia. -léptem elő a bokrok védelméből. Láthatóan nem számított arra,hogy bárki itt keresse,így kissé összerezzent a hangomra,majd mosolyogva felpillantott rám: -Szia. Mi szél hozott erre?
-Szia! Hát,nem is tudom. Csak kicsit kijöttem sétálni, már át kellett mozgatnom magam kissé. -válaszoltam röviden,majd elmélázva néztem Mark tevékenykedését. Ettől Ő kissé zavarba jött,és elkezdett magyarázkodni:
-Csak egy kicsit lejöttem játszani vele, gondoltam,ma ilyen időben úgyse jöttök le hozzá. De nem baj? Tényleg,nem akarok ám közbeavatkozni a Ti rókanevelésetekbe.
-Dehogy baj! -nevettem fel. Sőt,örülök,hogy Te is lejársz. Nyugodtan.
-Oké, és köszi. Nagyon jól elvagyunk ám. És úgy veszem észre,már egészen belejött az önálló élelemszerzésbe.
-Ühüm. -amíg tekintete a rókalyuk körül járt, én mellette állva lopva vetettem egy pillantást a fiú gyönyörű kék szemeire. De gyorsan el is kaptam a tekintetemet, mert már rám nézett.
-Minden oké? -kérdezte,hangjában egy kis aggódással.
Már majdnem rávágtam,hogy persze,de hirtelen egyembe jutott valami: Miért is válaszolok mindig reflexből "Persze,semmi gond!"-ot az ilyen kérdésekre. Mikor nem mindig igaz.
-Csak azon gondolkodtam,hogy még nem is ismerjük annyira egymást. Mesélsz valamit a családodról?
Zavartan körbenézett,majd az egyik közeli kidőlt farönkre mutatott: -Oké, de üljünk le.
Lesöpörte a faleveleket róla és helyet foglaltunk. Óvatosan a szemébe néztem, csak egy másodperc töredékéig. Magam se tudom,miért,csak éreztem,hogy szüksége van egy kis bátorításra.
-A szüleimről mondtam,hogy elváltak,ugye? Meg hogy anyukám ruhaboltot vezet a városban, apum meg… Őrző asszem.
-Igen. De tesóid vannak?
-Ja,nem is mondtam. Volt egy bátyám.
Meglepetten pislogtam magam elé. Kicsit megijedtem a volt miatt. Teltek a másodpercek, de nem mertem rákérdezni,hogy miért csak volt. Vagyis, elég egyértelmű,hogy miért.
-Tulajdonképpen sosem láttam ám. Egy fél évvel a születésem előtt meghalt. Hét éves volt.
-Ó. Értem. Sajnálom.
-Hát,ennyi az egész. -vonta meg a vállát. Kezeit bedugta a bőrzsekije zsebeibe,majd rövidesen felvillanyozódott ábrázattal előhalászott pár papírba csomagolt tejkaramella-kockát.
-Anyám,de elfeledkeztem ezekről! -állapította meg meglepődve és nevetve egyszerre. -Nincs ám semmi bajuk,nincsenek a zsebemben olyan régóta. Kérsz? -nyújtotta felém a markát,miközben rámmosolygott. Érezni lehetett,hogy nem mesterkélten villantotta elő,mint a fiúk többsége mások társaságában,hanem csak úgy természetesen jött az arcára. Visszamosolyogtam,majd elkezdtük kibontani az édességet,ami egyébként az egyik kedvenc fajtám volt. Rövidesen már viszont alig bírtunk beszélni,úgy ragadt a karamella,így csak felettébb érdekes vigyorgásokkal,mutogatásokkal és hümmögésekkel tudtunk kommunikálni. Nevetgélve próbáltuk elhessegetni Markot,aki meg volt győződve róla,hogy neki is jár a karamellből,de kénytelen volt beérni azzal,hogy a színes papírcsomagolással játszadozzon.
Később én is meséltem a családomról. Nem titkolóztam, nem szépítgettem semmit,elmondtam,hogy apukám meghalt betegségben. Csendben hallgatta,de aztán másfelé terelődött a téma,így kissé felengedett ismét a hangulat közöttünk.
-Na,induljunk lassan már. Kezdek fázni. -álltam fel. Ő is felkelt, elbúcsúztunk Marktól és elindultunk a kastély felé. Én mentem elöl a keskeny ösvényen, Nate mögöttem, de közben a karjaimat dörzsölgette hátulról, hogy ne fázzak annyira. Nem szóltam semmit,sőt,tényleg jólesett. Csak egy vékony dzseki volt rajtam,hiszen eredetileg nem terveztem ilyen sokáig kinnmaradni.

/folytatódik a Lány hálókörletben/