Az iskola könyvtára

Itt bármilyen könyvet megtalálsz, amire szükséged van.

/Kezdődött a Nagyteremben/

Mikor kinyitottam az ajtót, a régi könyvek jellegzetes csodálatos illatuk lengte be az egész könyvtárat. Maga a helyiség elég nagy volt, mert még két szint volt még a földszinttel együtt. A könyvtáros pultjánál egy fiatal, harminc év körüli nő ült vörös, kontyba kötött hajjal, szépen kisminkelt arccal, szép mosollyal. Néha a lehető legszebben felkacagott, ha a kezében tartott könyvben valami vicces történt.
- Ööö... Jó napot! Belle Lopez vagyok, ő meg Alex Taylor - köszöntem. A nő ránk nézett a mogyoró barna szemeivel.
- Sziasztok! Carolina Wind vagyok, de nektek Carolin. Miben segíthetek? - köszönt vissza nekünk és felállt. A nő karcsú volt, de nem túl magas.
- Egy könyvet keresünk. A címe: A növények titka 2. WX56783, ha jól emlékszem. - mondta Alex. Carolin meglepetten nézett a fiúra, majd újra elmosolyodott és az előtte zümmögő számítógépen valamit bepötyögött, majd ránk nézett. - Jól emlékeztél, mert van ilyen könyv a... Tizenharmadik sor, második polcon. De azt tilos kivinni innen!
- Köszönjük! És nincs szándékunkban, hogy elvigyük. - mondta Alex és a könyv keresésére indultunk. Nem volt nehéz megtalálni, mert a szélei szörnyen kopottak voltak, lapjai sárgák, és a többi könyvnél nagyobb. Mégis látszott, hogy nagyon régóta nem vette le senki a polcról Őt. Igen, mert megérdemli, hogy elők közé soroljuk, hisz' Alex mesélte, hogy igazából otthon nekik csak egy másolat van meg, de Ő az eredeti, amit Ludel Land írt és adományozta az iskola diákjainak.
- Akkor, mit keresünk tulajdonképpen benne? - kérdeztem.
- A 356. oldalon van... - mondta és belelapozott a könyvbe. Az oldalakból egy-két lap hiányzott, de szerencsére az az oldal, amit kerestünk, az megvolt.
- Itt van! - suttogta fülig érő szájjal Alex. Nem mertük hangosan olvasni, úgyhogy magunkban olvastuk el. Persze nem szó szerint jegyeztem meg (egy csomó régi kifejezés volt), de ennyi volt:
Ez egy kenőcs féleség, amellyel ha egy élő lényt bekenünk, beszél. Igen, totál hülyeség, de Alex meg akarja csinálni, úgyhogy segítek neki. Mondjuk jó lenne, ha Mandula beszélne, de nekem elég, ha Búnak hív, és csak cukin makog! Olyan kis édi!
Szóval miután elolvastuk, felmentünk a szobájába és ott töltöttük a délutánt is, miközben Victor Frankeinstein-t játszva kotyvasztott (iszonyat büdös), én meg csak hasaltam az ágyán Lunáva és végig dumáltuk az egészet. Aztán mondtam neki (egy arc-puszi kíséretében), hogy aludjon, mert kész lett az anyag, utána a szobámba mentem, letusoltam, és ahogy bebújtam az ágyamba, egyből elaludtam.

Augusztus 29.

A tegnapi narancslés nap után,úgy gondoltam hogy van időm,ezért lemegyek reggelizni,majd a könyvtárba vezetett utam. Egy szaxofonos könyvet kerestem,amit édesanyám ajánlott és gondoltam hátha a könyvtárban megtalálom. Sokáig kutakodtam,és mikor már kezdtem volna feladni,megpillantottam a polc legtetején azt a bizonyos könyvet. -Mindjárt megvan! -nyújtózkodom a könyvért,de hiába. Valaki hirtelen odaköszönt,én pedig ijedtemben sikoltottam egyet,majd a könyvtárban tartózkodók egyszerre elkezdtek nekem sziszegni. -Jézusom.-sóhajtok. -Szia! -mosolygok Shane-re. -Ha már itt vagy,nem tudnál segíteni levenni azt a könyvet ott? -mutogatok.

Augusztus 29.

Mivel Shane "kicsivel" magasabb mint én,így könnyen elérte azt a könyvet,ami nekem nem ment.
-Áh,köszönöm! -vettem el a kezéből. -Hát...Igen,tudom ciki! -vakartam a fejem. -Amúgy,és te miért vagy a könyvtárban? -kérdeztem,bár tudtam hogy ez elég bugyuta kérdés volt tőlem.

Augusztus 29.

Milyen meglepő! -nevetek én is,erre rám szólnak,hogy ez volt az utolsó alkalom,mert ha még egyszer rám kell szólni,kiraknak a könyvtárból. -Jó most már befogtam... -suttogom. -Azért kell a Görög szótár,mert azt a nyelvet tanulod? (Abba kéne hagynom a hülye kérdéseket!!) -kérdezem,és egy elég röhejes arcot vágtam hozzá. -Voltál már ott? -kérdeztem mosolyogva.

Augusztus 29.

-Mit takar az hogy "sok"? -érdeklődöm. -Kölcsönzöm...Te gondolom nem itt akarod majd olvasgatni ha megtaláltad azt a szótárt...Ja,amúgy segítsek keresni? -kérdezem. -Vagy tudod merre van? -kérdezgetem halkan.

Augusztus 29.

-Akkor jó lehetsz nyelvekből. -fújom ki a levegőt. -Én inkább hangszereken tanulok játszani,a nyelvek nem az én erősségem. -szomorkodom. -Jaaa...hogy már meg van a könyv?! Nem is vettem észre... -teszem az arcomra a kezem. Persze,hová szeretnél? -kérdezem.

Augusztus 29.

Észbe kaptam hogy mit kérdeztem és elpirultam zavarodottságomban. -Menjünk. -toltam magam előtt Shanet.

Augusztus 29.

-Hát...Még nem igazán döntöttem el. -mondtam. -Te? -kérdezem.

Augusztus 29.

-Zavarna ha veled tartanék ? Várj...Nagyi?! -lepődök meg- Itt van a Nagyid? -kérdezem. -És ki az a Sachael? -kicsúszott a számon,mikor ezt nem is mondta ki,csak gondolta...

Augusztus 29.

-Értem...Akkor őt szoktam látni. -mosolyodok el. -Látod ezeket az erős kezeket?! -befeszítek. -Jó leszek ha súlyt kell cipelni... -halkulok el a mondatom végére,mivel eszembe jutott,hogy még a saját táskámat is nagy nehezen bírtam el.

Augusztus 29.

-Moo...Ne légy gonosz! -lököm meg a kezét és nevetek. -akkor indulhatunk? -kérdezem.

Augusztus 29.

-Hát...Akkor azt hiszem maradok a barátodnál! -kuncogtam. Találkozzunk a Nagyidnál! Pár perc és ott leszünk... -Intek Shane-nek,majd elindulok a 190. szoba felé. Mikor oda értem,óvatosan bekopogtattam,majd Joseph kinyitja az ajtót. (Már mint azt hiszem ő az,mert vele találkoztam tegnap a narancslés ügynél). Köszöntem neki,és elmagyaráztam hogy miért jöttem érte,meg ilyenek...Miután befejeztem a csacsogást,ő gyorsan felvette a cipőjét és el is indultunk a megbeszélt helyre.

/Folytatódik a Parkban/

szeptember 4.

-Újra házi?
-ÁÁÁ! - sikítottam fel, és elejtettem a tollam.
-Hagyd, majd én felveszem! Nem akarom, hogy életed végéig egy második fejjel járkálj mindenhová - kacsintott rám Jasper.
Unottan forgattam a szemem, de közben azért mosolyogtam.
-Mindig a könyvtárban írod a házid? - kérdezte felegyenesedve Jasper, miközben a kezembe pottyantotta a tollamat.
-Általában - fordultam vissza a vízidézés házim fölé.
-Mit írsz? - kapta ki a lapot a kezem alól hirtelen Jasper.
-Hé! - nyúltam utána, de nem voltam elég gyors.
Jasper kíváncsi tekintettel nézegette a lapomat, de aztán a lelkesedése gyorsan leapadt.
-Vízidézés? - dobta vissza elém a papírt. - Jó?
-Miért, Te nem idézel semmit? - kérdeztem vissza.
-Tüzet. De szerintem meglehetősen unalmas. Bár az alakváltás még unalmasabb, így idézésre szakosodtam.
-Tizenhat vagy? - kíváncsiskodtam tovább.
-Ahha - kapott fel egy ceruzát a padról, és az ujjai között kezdte forgatni.
-Milyen állattá változol? - kérdeztem egyre izgatottabban.
Jasper szikrázó zöld szemével rám nézett, és féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Ennyire érdekel? - kérdezte vigyorogva.
-Igen. Vagyis... Nem. Dehogy! - háborodtam fel.
-Ahha - húzta fel a szemöldökét még mindig mosolyogva Jasper, mintha nem hinne nekem.
-Na jó, felejtsd el! - legyintettem, aztán égő füllel visszafordultam a lapom fölé.
-Tigris.
-Tessék? - fordultam felé meglepetten.
-Tigrissé változok - nézett a szemembe Jasper.
Zöld szemében most először vettem észre a felcsillanó arany pöttyöket.
-És mi szeretnél lenni? - kérdeztem, visszafordulva a lapom fölé, hogy elrejtsem égő arcomat.
-Vadász.
-Ahha.
A vadászok közül nagyon-nagyon sokan meghalnak. Összeszorult a gyomrom, és hirtelen nem értettem, miért fontos nekem egy olyan fiú sorsa, akivel eddig összesen két beszélgetést folytattam le.
-És Te?
-Hmm?
-Mi szeretnél lenni?
-Draki.
A ceruza hangosan koppant az asztalon.
-MI? - nézett rám Jasper rémülten. - DRAKI?
-Ööö... Igen...? - kérdeztem egy kissé én is riadtan.
-De... Crystal, van fogalmad róla, milyen veszélyes munka az?
-Mondja ezt az, aki vadásznak akar menni - vontam fel egy leheletnyit a szemöldököm.
-De... De... Argh! - túrt bele a hajába ideges mozdulattal Jasper.
-Na, nyugi már, mi bajod? - néztem rá riadtan, mert megint émelyegni kezdtem.
-Crystal, figyelj, én...
Bumm. Sikítozás. Ágyúdörej. Hullámok moraja. Egy tigris üvöltése.
-CRYSTAL! - rázta a vállamat Jasper.
-Mi... Mi történt? - néztem zavarodottan a fiúra.
-Hát... Mittudomén. Egyszer csak a fejedhez kaptál, valami olyasmit motyogtál, hogy rosszul vagy, aztán ráborultál a padra. Úgy tűnik, nem sikerült megmentselek a második fejtől - nevetett fel Jasper, de a nevetése reszketős volt, és valahogy nem az övé.
-Jól vagyok - biztosítottam, és eltoltam magamtól, mert ahol a vállam fogta, izzott a bőröm.
Úgy tűnt, a fiú még mondani szeretne valamit, amikor a könyvtárosnő lépett Jasper mellé.
-Egy bizonyos Brian Crevky keresi - mormogta kelletlenül.
Jasper egy hosszú pillanatig nézett rám, zöld szeméből sütött a tanácstalanság, majd hirtelen elhatározással bólintott.
-Azonnal megyek. Szia, Crystal! - intett, még mindig aggodalmas arccal, majd a könyvtáros nyomában elhagyta a tanulóhelyemet.
Visszahajoltam a házim fölé, és folytattam a munkát.