Az iskola parkja

Egy kellemes fejszellőztetés a tanulás után. Erre való az iskola parkja.

Augusztus 26.

Szép reggelre ébredtem. Még ott kavargott benne a nyár, az az illat, amit mindennél jobban szerette, de már beférkőzte magát az ősz halovány képe. Az idő is nyárias volt, már korán reggel tűzött a nap, így hát úgy döntöttem, sétálok egyet a parkban. Nagyon sajnáltam és kellemetlenül éreztem magamat, amiért ott hagytam Crystalt és a fiút a tengerparton, nem akartam, de ha Joey észrevetette volna, hogy eltűntem, ma már nem lennék itt. Most is itt sétált mögöttem öles lépteivel.
- Hercegnő, micsoda meglepetés! - fékezett le előttem valaki. Lassan megemeltem a fejemet és szembe találtam magamat Will undok fejével.
- William, örvendek - tettem egy lépést jobbra, hogy kikerüljem és mehessek tovább a saját utamra. De Will egy határozott lépéssel balra újra elém állt.
- Nem is láttam a hercegnőt már mióta. Beszélgessünk - nyújtotta felém a bal karját. Nagyot sóhajtottam és hátrafordultam.
- Joey? Magunkra hagyna? Kérem!
Joey csak megfordult és elsétált a kastély irányába. Willtől nem kellett megvédenie, legalábbis ezt a parancsot adták ki neki, habár én örültem volna neki, ha Will mellől is elrángatott volna. Hagyjuk ezeket az ostoba formális dolgokat, hogy ha a kijelölt vőlegényemmel találkozom, akkor távozásra kell felszólítanom az Őrzőmet.
- Jössz? - pillantott rám.
- Persze - sóhajtottam fel.
- És? Mi van veled? Nem láttalak egy hónapja. Hol is voltunk?
- Apád születésnapi bálján - jegyeztem meg. Senki nem tudja, hogy a Lordok hogy kerültek erre a posztra, hiszen nem olyan ősi család, mint a Williams, de vitathatatlan, hogy Charles Lord remekül vezeti a levegő népét. Anyám még az előző levegő nemzetékből jött, ők voltak az utolsó leszármazottai a levegő elemű alapítónak, ezért akarják, hogy én, mint levegő elemű leszármazott beházasodjak a családba. - De tudod, Will, nem kell úgy csinálnod, mintha kedvelnél. Én speciel nem kedvellek téged.
- Ugyan miért? - szaladt fel a szépen ívelt szemöldöke.
- Mert... mert... arrogáns vagy és szemtelen. Ezen kívül egyszerűen nem kedvellek.
- Arrogáns? Pf... Hogy én? Köszönöm, Charlotte.
- És néha Charlottenak hívsz, amit gyűlölök.
- Értettem, Amelia.
- Wendy - javítottam ki. - Csak simán Wendy, ha már beszélgetünk. Tehát nem kell úgy csinálnod, mint aki kedvel.
- De én kedvellek.
- Kötve hiszem - kacagtam fel.
- Pedig így van. Valahol nagyon mélyen én kedvellek téged. Nagyon el van rejtve ez az érzés. Majd csak előjön.
- Látja, William? - téptem ki a karomat keze szorításából. - Ezért gyűlölöm magát.
- Most már magázódunk? - kiáltott utánam, miután sarkon fordultunk.
- Ahogy illik! - kiáltottam hátra.

Augusztus 26.

- Sziasztok - léptem közelebb. Úgy örültem, hogy ilyen jó idő volt, így viselhettem lenge, még nyári ruhát.

Augusztus 26.

- Hello mindenkinek! - intettem bénán. Annak ellenére, hogy Shane húgával az igazgatói irodában ismerkedtem meg, mert valami bajt csinált, kedves lánynak tűnt. Joseph. Nos, róla nem tudtam megállapítani semmit első ránézésre.

Augusztus 26.

- Ma valaki igazán bölcs - jegyeztem meg. - De tudod, nem könnyű ám barátokat szerezni. A fele csak azért akar velem barátkozni, hogy a trón közelébe férkőzhessen. A szüleimen kívül senki nem volt még velem őszinte. Ó, bocsánat - kaptam a szám elé a kezemet, amikor rájöttem, hogy túl sokat beszéltem.

Augusztus 26.

- Aranyosak vagytok - mosolyogtam. Talán több bizalmat kéne fektetnem az emberekbe és nem egy hideg képet mutatni a világnak. Így hát elhelyezkedtem a többiek mellett és továbbra is mosolyogtam.

Augusztus 26.

- Utálom a parancsolgatós királylányokat. Az unokatestvérem, Violet. Na, ő olyan. Szörnyűűűű egy csaj - nevettem fel, visszagondolva arra a nyárra, amit Violet unokatestvéremmel kellett töltenem. - Micsoda egy szőke liba. Upsz. Hangosan gondolkoztam. Bocsi.

Augusztus 26.

- A nagymamátok nagyon aranyos. Ma reggel találkoztam vele! Segítettem neki a rózsákkal - újságoltam vigyorogva.

Augusztus 26.

- Igazán köszönöm. Még nem ettem ilyen finom süteményt - mosolyogtam kedvesen.

Augusztus 26.

- Nincs mit - mosolygott Nagyi. - Nem is mondtad, hogy az unokámmal jóban vagy.

Augusztus 26.

- Igazából tegnap találkoztunk. Nagyon rendes fiú.

Augusztus 26.

- Biztosan nagyon aranyos kisfiú voltál - nevetettem és megpróbáltam Shanet elképzelni kisgyerekként.

Augusztus 26.

Mosolyogva figyeltem, ahogy a két Brooke testvér veszekedett. Valahogy Jonathanra és rám emlékeztettek. Nyilvánosan sosem veszekedtünk, de amúgy öltük egymást rendesen.

Augusztus 26.

- Ó, egyáltalán nem éreztem magamat elhanyagoltnak. A saját testvérem és én jutottam eszembe.