Az iskola könyvtára

First topic message reminder :

Itt bármilyen könyvet megtalálsz, amire szükséged van.

szeptember 25., csütörtök

-Hivatalosan is elegem van a suliból - dobtam le magam a szokásos helyemre, és ingerülten tűrtem el egy hajtincset az arcomból.
-Neked is szép napot! - nézett rám derűsen Jasper. - Mi a gond?
-Annyi házit kaptunk, hogy ha éjfélig itt ülök, akkor sem leszek készen - panaszoltam.
-Imádom, amikor drámázol - nevetett fel Jasper.
Kinyújtottam rá a nyelvem.
-Fogd be, és inkább segíts! - böktem oldalba.
-Azonnal, parancsnok - tisztelgett mókásan, mire csak úgy megszokásból tarkón legyintettem, aztán a füzeteim fölé görnyedtünk.
Jasper-rel Wendy bálja óta elmélyült a kapcsolatunk. Valami történt ott, ami közelebb hozott minket egymáshoz. Az elmúlt pár napban lefekvés előtt mindig átgondoltam a kapcsolatunkat, néha még emlékutazást is tettem, és arra jutottam, hogy valószínűleg testvérként nézünk egymásra. Az utazások során volt alkalmam jobban megfigyelni, hogyan néz rám Jasper, és semmilyen szerelem nem volt a szemében, csupán féltő gondoskodás. És jól is volt ez így. Az idő múlásával beceneveket is adtunk egymásnak, én őt Jazz-nek, ő pedig engem Holly-nak a Holloway-ből. Azt mondja, a Crys túlságosan hasonlít a Chris-re, mást pedig nem tudott kitalálni, így maradtunk a Hollynál. Ugyanúgy ugratjuk egymást, és veszekedünk néha, de a kapcsolatunk sokkalta barátibb lett. Csak egy bökkenő volt, a folyamatosan jelentkező látomások, amelyek egyre gyakrabban gyötörnek, ahogy Jasper-rel közelebb sodródunk egymáshoz. Amikor megkérdezem tőle, mit jelentenek ezek, átmeneti süketséget színlel, és nem válaszol. De mindig segít, amikor a látomások után rosszullét tört rám. A mai közös háziírásunk után elköszönt, és a barátaihoz tartott, míg én úgy döntöttem, hogy az enyhén csípős, igazi őszi idő ellenére megkeresem Em-et, és elhívom kóborolni az erdőbe.

november 8., szombat

A kinti szél tépte a fákat, felkorbácsolta a hullámokat és nekizúdult az iskolának, ráadásként pedig még az eső is úgy zuhogott, mintha dézsából döntenék, így úgy döntöttem, az épület kényelmes melegéből figyelem a tengeri lovakat. Még mindig nem láttam egyet sem, de, mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. A könyvtár egyik ablakából tökéletes kilátás nyílt a tengerre, így, egy jó vastag takaróval és egy bögre teával felszerelkezve beültem a helyiségbe. Már legalább két órája itt gubbaszthattam, de még mindig nem tűnt fel semmi szokatlan. Ásítottam, és szórakozottan az ujjam köré csavartam egy tincsemet, amelyről persze rögtön eszembe is jutott a mai edzésem Jack-kel. Az edzés közepén kijelentette, hogy oldódjak fel, és a megkérdezésem nélkül kibontotta az egyébként reggel tökéletesen megcsinált copfomat, majd nem adta vissza a gumimat. Mondtam már, hogy Jack Connolly kiállhatatlan? Viszont az edzés többi része a szokott ütemben telt. Először a hullám (hogy Jack leküzdje a hullámfóbiáját, minden edzés elején küldök rá egyet. Már egyre ügyesebb, egyszer már szembe is szállt vele), majd a vízidézés, végül a harc. Rendszeres edzéseinknek és az őszi szünetnek köszönhetően egyre közelebb kerülünk egymáshoz Jack-kel, szinte már mindent tudunk a másikról. Kivéve persze a fiú különleges képességét, amit még mindig nem hajlandó elárulni. Azt mondja, még nem vagyok kész, hogy megtudjam. Mire én begurulok, mire ő azt mondja, aranyos vagyok, amikor mérges vagyok, mire én zavarba jövök, és gyorsan elterelem a szót. Így megússza a veszekedést. Talán túlságosan kiszámítható vagyok. És túlságosan szerelmes.
-Holly, hát te itt? - kocogtatja meg valaki a vállam, mire boldogan fordulok hátra.
-Jasper! - ölelem meg mosolyogva. - Hát te meg hol jártál? Az utóbbi egy hónapban alig láttalak! Lemondtad a közös tanulásainkat, illetve nem rémlik, hogy láttalak volna a folyosókon... - komorodom el fokozatosan, ahogy ezek mind eszembe jutnak, és kérdőn nézek fel Jazz-re, aki viszont boldogan mosolyogva néz le rám, zöld szeme akár egy smaragd, ragyog.
-Hát, igen, az utóbbi időben kicsit megszaporodtak a támadások, így résen kellett lennem, de az a lényeg, hogy te jól... - kezdi, aztán elfehéredik. - Szent ég!
Olyan rémülten néz rám, amilyennek még nem láttam.
-Milyen támadások? - kérdezem kíváncsian. - Az iskola támadás alatt áll?
-Nekem... Nekem most mennem kell - fut el Jasper, még mielőtt megragadhatnám a karját.
-Várj, Jazz! - kiáltok utána, de a fiú nem fordul meg.
Mi folyik itt? És ha az iskola valóban támadás alatt áll, akkor Jasper miért tud róla, és mi, a többi diák, miért nem? Levelet kell írnom Isabelle-nek.

December 20.

Négy nap és karácsony! Te jó ég! Nagyon komoly. Már megvan, hogy ki mit kap, amúgy. Holnap indulunk Madridba Gustavoval, hogy anyuékkal karácsonyozzunk. Lunával már rég nem beszéltem, jelenleg Parissal a könyvtárban ülünk egy kanapén. Lejárt a büntetési időm is, úgyhogy lett egy nyugodt, már suli nélküli napom. Lisa és J Miss. Shake-kel gyakorolt, Endrew meg az igazgatónál volt, különleges megbeszélésen. Állítólag nagyon fontos.
- Mi a baj? - kérdezte Paris, miközben lapozott egyet az ölében lévő Harry Potterben.
- Semmi. - vontam meg a vállam és bebugyoláltam magamat a köpenyemmel. Meg kell hagyni, nagyon hideg volt a könyvtárban. - Csak elgondolkodtam.
- Ó. - biccentett a fejével, és egy papírlapot rakott a két lap közé és becsukta a könyvet és felém fordult. - Min?
- Mindenen. Főleg Rosabellán. Olyan egyedül van. Odamennék hozzá, de ő csak kedvesen elküldd és tovább olvas egy nagyon vastag könyvet. Valami 1000 oldalas könyvet.
- 1000?! - meresztette a szemét Paris.
- Igen. - bólintottam. - Vagyis múltkor a 873. oldalon tartott, és még volt egy csomó oldal hátra. De nagyon szép rajzok vannak benne. Fekete-fehéren.
- Az komoly. Kérdezzük meg a könyvtárast. - javasolta Paris és felállt és elindult a könyvtáros helyetteshez, aki egy gép előtt játszott valamit. Fiatal srác volt, fekete vastag keretű szemüveggel, szürke sapkával a fején, amiből kilógott egykét barna tincs. Paris felett járt egy évvel, az iskolánkban.
- Szia! Tudnál segíteni nekünk? - szólítottam meg. A fiú elsőnek végig mért minket, majd egy félmosollyal rám kacsintott.
- A kisasszonynak bármit! Daniel vagyok.
- Szóval, egy könyvet keresünk. Nagyjából 1000 oldalas, fekete-fehér rajzok jellemzik. - mondta Paris. Daniel begépelt valamit majd beletúrt a hajába és megrázta a fejét.
- Bocs, nincs ilyen. De 1000 oldalas? Az eléggé érdekes lehet, ha valaki olvas ilyet.
- Köszönjük. Akkor szia!  - intett Paris és kimentünk a könyvtárból, kezében a Harry Pottert cipelve.
- Én megyek, megnézem Lisáékat. Jössz? - kérdeztem Parist.
- Persze. - válaszolt, így hát a táncterem felé vettük az irányt.

Miss. Shake: