Az iskola parkja

Augusztus 29.

/Elkezdődött a Könyvtárban/
Lesiettem Nagyihoz, aki éppen Sudokut töltött a kanapéján ülve, miközben rám várt.
- Szia Nagyi! - köszöntem. - Mindjárt pakolom a dobozokat, csak megnézem Sachael-t. Megérkezik pillanatokon belül Joseph is segíteni. Jól viselkedett?
- A sárkányod? Igen, mint a tűz fémangyala - bólintott Nagyi. - Szófogadó, bár nagyon hiányolt téged.
Sachael Nagyi hálószobájába költözött be. Ideiglenesen a fonalgombolyagok között aludt, de mihamarabb el szeretnék készíteni neki valami normális fekhelyet, hogy kényelmesen érezhesse magát. Jogos kérdés lenne, hogy eddig miért nem csináltam. 1. Mert nem volt rá szükség. 2. Akkor éppen még nem voltam hajlandó barkácsolni.
- Szia Sachael! - köszöntem neki, ahogy a vállamra röppent, hogy a nyakamhoz dörgölőzzön. - Te is hiányoztál. De tudod, mostmár egyre nehezebb lenne egy szobában laknunk. Itt sokkal jobb helyed lesz. Ígérem, minden nap meg foglak látogatni. Amikor csak tudlak.
Elégedetten fújtatott egyet.
Kinyílt mögöttem az ajtó - Joseph volt az. Sachael felszállt a vállamról, leírt egy kört a szobában, majd a fiú kinyújtott kezére szállt.
- Szia kis fémszörny! - kacsintott rá.
- Ha nem te mondtad volna ezt, tutibiztos, hogy felgyújtotta volna a pólódat - mosolyogtam. - Huginál legalább is megcsinálta.
- Ez van, engem mindenki szeret - cirógatta meg a fémpikkelyeket. - Sokkal szebb így, hogy javítgattál rajta. Örülök, hogy újra ügyeskedsz. Na, menjél innen, leszakad a kezem!
Sachael leszállt a gombolyagjaira és onnan figyelt minket.
- Ezt neked köszönhetem - boldogan ránéztem. Sosem gondoltam volna, hogy tudni fogok bárkit így szeretni. - Most a fekhelyét szeretném megcsinálni a közeljövőben. Esetleg segíthetnél.
- Szíves örömest - tette a vállamra a kezeit. - Az én kitűnő divatérzékemmel egyszerűen fan-tasz-ti-kus lesz a kuckója. Mit szólsz a holnap délelőtthöz?
- Nem jó - húztam el a számat. - Büntiben leszek.
- Ó, igaz - sóhajtott ő is. - Délután jó?
- Igen, az megfelel - a nyaka köré tettem a kezemet és úgy néztem a kékesszürke szemébe. Nem kellett bekapcsolni a képességem ahhoz, hogy tudjam, mit érez. - Tudod, akkor használtam utoljára a képességemet, amikor megismertelek.
- Féltél, hogy egy olyan jó pasi, mint én nem elég jó neked? - a hangjában és az arcán is megjelent a bujkáló mosoly.
- Attól féltem, én nem vagyok elég jó. Tudnom kellett, mit is érzel.
- Ez aranyos - hajolt közelebb hozzám, de ekkor megszólalt Nagyi.
- Gyerekek, hagyjátok már abba a fiús pletykálást. Én se leszek fiatalabb, sem a kisasszony csinosabb, ha sokáig vagytok bent.
Mind a ketten felkuncogtunk (van ilyen szó?), majd Joseph egy gyors szájrapuszival lezárta a beszélgetésünket, majd kiment. Szóltam Sachael-nek, hogy maradjon ott, ahol van, majd követtem.
Kint virághagymákkal teli dobozok sorakoztak, amiket most kapott. Gőzöm sincs, hova fogja ezeket ültetni, ha kivágnánk az Erdőt, se lenne elég hely nekik, de ő tudja.
Mikor elkezdtünk pakolni Nagyi dirigálásával ("Óvatosan, ezek érző lények!", "Ne légy már kétballábas, unokám!", "Zsák a foltjára, ahogy mondani szokás"), Ellának mennie kellett, mert bejött az egyik barátja, hogy elhívja a tengerpartra, ha jól emlékszem. De nem vagyok biztos benne. Túlságosan lekötött az, hogy a hagymák sorra próbáltak szökni a dobozból, hogy megnehezítsék a munkámat. Ha ez ilyen volt, milyen lesz holnap a büntető? De Nagyi biztosított, hogy itt lesz dolgunk Juliette-tel, ami azért megnyugtat. Remélem nem lesz túl kemény hozzánk.

Augusztus 30.

Ahhoz képest, hogy mi vagyunk az unokái, eléggé sok munkát adott nekünk a bünti alatt. Vagy lehet, hogy pont ezért. Ráadásul hamarabb elengedett minket, mint ahogy általában szokott. Rajtunk kívül csak két másik srác volt ott, akik összeverekedtek a folyosón, szóval nem volt túl nagy tumultus, mint általában szokott lenni.
És Joseph volt olyan gonosz, hogy segített Nagyinak felügyelni. Azaz, jóízűen nevetett rajtunk... Kedves, ugye?
- Ez csúnya volt - dörzsöltem a kezemet, ahol fájt egy kicsit. - A csalán magában is szúrósszívű. Ne is beszéljünk róla, ha makacs és agresszív egyben.
- Jól van na - mosolygott rám.
- Én mentem, kettesben hagylak titeket - szólt Hugi és már el is húzta a csíkot.
- Remélem szerez barátokat - sóhajtottam. Nem akartam, hogy barátok nélkül maradjon.
- Biztosan szerez majd magának barátokat. Aranyos lány, iszonyatos energiával. Nem marad egyedül - fogta meg a kezem. - Nyugi, nincs itt senki.
- De, ott közeledik valaki - hunyorogtam, de aztán megnyugodtam. - Hé, ez egy Crystal!
Ő is észrevett minket, így elindult felénk.

Augusztus 30.

- Ööööö, szia - toltuk el magunktól a lányt és elengedtük egymás kezét. - Nem sokára megyünk... makettet csinálni.
- Van kedved csatlakozni esetleg? - kérdezte Joseph.

Augusztus 30.

- Én egy kis barlangra gondoltam és a belsejébe varrhatnánk egy kis párnát. Szerintem az tetszene neki - néztem kérdőn Joseph-re, aki egy szemrebbenéssel jelezte, hogy többet mondtam, mint kellett volna. - Juliette-nek van egy játéka és annak szeretném csinálni.

Augusztus 30.

- Mi lenne, ha az én szobámba mennénk? - vetettem fel. - Ott minden van. Gyurma, fémlapok, festék, ecsetek, cserepek, fa, satöbbi... Szóval nagyjából minden, amire szükségünk van.
Joseph egyetértően bólintott.

Szeptember 2.

- El sem hiszem, hogy már az első tanítási napon adnak leckét? - feküdtem le Joseph mellé a fűbe az Alakváltás leckémmel. - Minek rajzoljam le azt az állatot, amivé át tudok változni? Hülyeség.
- Ez már a második tanítási nap - jegyezte meg mosolyogva.
- Az nem számít - legyintettem. - Az első tanórákon úgyis meghallgatjuk a szokásos dolgokat, szóval nyugisak.
- Igazad van - értett egyet. - Én még nem kaptam leckét...
- Menj a csudába, te vízidéző - ütöttem meg gyengéden a füzetemmel röhögve.
- Te mivel szeretnél foglalkozni? - fordult felém, mire gondterhelt arccal dobtam odébb a füzetet. Majd megcsinálom később.
- Nem tudom, minden érdekel. Mármint, a drakit kivéve. Az egy kicsit olyan izé - magyaráztam. - De a többi érdekel.
- Vadász ne legyél, jó? - nézett rám. - Sokan meg tudnak halni közben. Én meg féltenélek nagyon, ugye tudod?
- Tudom... - sóhajtottam. Nagyi is mindig azt mondta, hogy bármi lehetek, csak vadázs nem, mert nem akar elveszíteni. - A boszorkánymesterség hangzik talán a legjobban. Bár akkor kárba menne az alakváltó képességem.
- Miért? Én poteidaidaként fogok lakni egy falu szélén őrizve valamilyen tócsát, te pedig világhírű boszorkánymesterként fogsz velem lakni - közölte a jövőképünket Joseph. - Olyan leszel, mint Magnus Bane. Én meg leszek a te Aleced.
- Úgy érzem, lassan nekem is el kell olvasnom, hogy megértsem, miről beszélsz - mosolyogtam.
- Kötelező. Na, megcsinálhatnánk a házidat, különben sosem lesz kész - ült fel.
- Nánk? - csillant fel a szemem.
- Én csak ötletet adok, a többi a tied - kacsintott rám, mire lelohadt a kedvem. De aztán olyan jót talált ki, hogy az csak na. Ezt nem lehet elmondani, szóval inkább megmutatom.

- Ha nem érkezem meg az életedbe, akkor elpazaroltad volna ezt a zseniális kézügyességet - csóválta a fejét. - Követelek ebből egy másolatot.
- A tiéd lehet - mondtam.
- Ez a házi feladatod. Be kell adnod - tiltakozott visszaadva nekem a rajzot.
- Nem kell. Ez túl szelíd. És a szelíd oldalam a tiéd - tettem vissza az ölébe a rajzot. - Ahogy ez is.
Joseph felém hajolt, majd megállt.
- Köszönöm - mondta helyette.
- Miért álltál meg? - kérdeztem.
- Itt vannak emberek - mutatott körbe. - És tudom, hogy neked rossz lenne...
- Ha tudnád, mennyire nem érdekelnek - hajoltam át hozzá és gyors puszit nyomtam a szájára.
- Köszönöm ezt is.
- Ezt miért? - húztam fel a szemöldököm. - Természetes.
- De közterület - magyarázta. - Mármint magánterületen belül köz, de tudod, hogy értem. És ez sokat jelentett nekem.
- Örülök, hogy örülsz - mondtam, majd ecsetet ragadtam (mert azt is hoztam magammal. Csak egy kicsit repedt el, mert a farzsebemben volt.). - Ne milyen?

- Jó lesz - mosolygott. - Bár a szelíd Shane aranyosabb.
- De ez kell nekik - mondtam. - Hogy meg fog lepődni a tanár.
- Miért?
- Tudod, tavaly még nem voltál része az életemnek, így pár alsóbbéves csinált rajzokat helyettem - feleltem. - De ő ezt pontosan tudta, ezért évvégén megkért arra, hogy ígérjem meg neki, beadok egy saját rajzot. Természetesen megígértem, de sosem gondoltam volna, hogy tényleg meg is valósul majd.
- Ez aranyos - simította meg a karom.

Szeptember 2.

Már éppen összepakoltuk a cuccainkat, amikor megjelent Crystal a láthatáron.
- Szia Crys! - köszöntem.
- Szia! - köszönt Joseph is. - Leülsz közénk? Már éppen indultunk volna, de maradhatunk még egy kicsit.

Szeptember 2.

- Sok - válaszoltam.
- Ez a válasz a milyenre? - kérdezte Joseph nevetve.
- Miért, minden benne van, nem? - néztem rá értetlenül. - És neked, Crys?

Szeptember 2.

- Kislány, nincs aki ezt megjegyzi - nevetett Joseph. - Persze, rajtad kívül.

Szeptember 2.

- Mert ő valószínűleg hamuvá pörkölné az összes saját tervezésű ruhámat - sandított rám.
- Nem is! - tiltakoztam nevetve.

Szeptember 2.

- Szia - köszöntünk Emily-nek.