Az iskola parkja

First topic message reminder :

Egy kellemes fejszellőztetés a tanulás után. Erre való az iskola parkja.

-Nahát,ez igazán magasröptű beszélgetés... -állapítottam meg,majd miközben Shane-ék nem néztek oda, kérdő pillantást küldtem Crysnek.

szeptember 2.

-Joseph szerint én kislány vagyok - közöltem durcásan Em-mel. - Akkor Ő is az? - mutattam barátnőmre.

-Mindketten tudunk mást is csinálni,de szerintem hagyjuk,mert amúgy olyan hülyeségen vitatkoztok. Ne kislányozd le,Shane,és kész.

szeptember 2.

-Joseph volt - vetettem durcás pillantásokat a fiúra. - És igen, tudok, csak ne akard megtudni - vágtam rá, mielőtt még befoghattam volna a számat.
Aztán rájöttem, hogy Shane-től valószínűleg már tud mindent, szóval a megjegyzésem nyilván nem volt rá semmilyen hatással.

Most már kezdtem elveszíteni a fonalat. Reménykedtem,hogy valami más témára váltunk.
-Apropó tesó: Crys,nem láttad ma Luke-ot semerre? Mert én nem találkoztam vele még.

szeptember 2.

-Nem. Biztos a lányokat hajkurássza valamerre - legyintettem.

-Hát oké,majd előkerül,vontam meg a vállam. Ja amúgy Crys, van bármi halvány fogalmad a francia háziról? Mert én óra után,mikor végignéztem, csak hápogni tudtam,annyira gőzöm sincs semmiről.

szeptember 2.

-Francia alapfokon IV., 123. oldal. Apropó, ti milyen nyelvet tanultok? - néztem kíváncsian a fiúkra.

-Köszi,Crys. Hűha. És hogyhogy fel vagy mentve?-kérdeztem Shane-től.Habár az se semmi,hogy önszorgalomból görögül tanulsz...

szeptember 2.

-Ühümm, tényleg. Hogy vagy ilyen penge nyelvekből?

-Tyű. És milyen gyakran használod ezeket a nyelveket amúgy?

szeptember 2.

-Jártál már Spanyolban meg Olaszban?

-Ahha. Ez is egy megoldás.-tettem hozzá mosolyogva.

Szeptember 2.

- Ja, igen - mosolyogtam. - Szeretem sokféle módon kifejezni magamat.

-Az mindig hasznos tud lenni. Én mondjuk inkább elutazom valahova,mint hogy nyelvet tanuljak.-állapítottam meg nevetve. -Te jó ég,már ennyi az idő?! Na jó, akkor én elhúztam házit csinálni...

szeptember 3.

A kezdeti izgalom után, amit az új összehangolódás-tanár érkezése váltott ki, a nap maradék része meglehetősen lehangolóan alakult. Nyelvtanon az igazgatónő rendesen megdolgoztatott minket az igeidőkkel, valamint feladott egy tonna házit (ha az összehangolódás lecke nem lett volna elég...), úszáson Mary Margaret professzor nem győzte kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos ez a tantárgy, különösen most, hogy év végén vizsgázunk belőle, és a duplaóra végén már mindenkinek elege volt az egyébként kedves és kedvenc tanárunkból. A vízidézés, matek és nyelvek óránk is hasonlóan alakult, és egy rakat házi gondolatával támolyogtunk ki az utolsó óránkról. Ezután jött még a vízidézés szakkör, amihez nagyon-nagyon semmi kedvem nem volt, de ha bevállaltam, hát csináljam is! gondolattal azt a röpke időt is kibírtam. A szakkör után azonnal a könyvtárba siettem, és egy eldugott zugban írni kezdtem a házijaimat. Legutoljára a nyelvek házit hagytam, mert azt ítéltem a legkönnyebbnek, és azt gondoltam, azt még fáradt aggyal is bőven jól meg tudom írni. Ahha, gondoltam én. Miután egy dossziéba raktam a két oldalas összehangolódás házimat, és teljesen leszívott aggyal a nyelvek feladat fölé ültem, szomorúan konstatáltam, hogy ahhoz rengeteg kutatómunkára van szükségem. Fáradt sóhajjal álltam fel, és indultam el a könyvtárosnő asztala felé, hogy segítséget kérjek tőle. Amikor odaértem, a nő éppen beszélt valakivel. Beálltam mögé, így csak bozontos, barna haját láttam.
-Rendben, köszönöm! - mondta éppen a fiú, aztán egy könyvvel a kezében elsétált.
-Jó napot! - léptem oda az asztalhoz. - Egy könyvet keresek, a címe Nyelvek eredete és használatuk a világ körül.
A szemem sarkából láttam, hogy a fiú megfordul, de a könyvtáros éppen válaszolni akart, így felé néztem.
-Az előbb...
-Most vettem ki - lépett vissza mellém egy pillanat alatt a fiú.
Felnéztem rá, és egy ragyogó zöld szempárral találtam szembe magam. A fiú rám mosolygott. Az arca felragyogott, szemei szikráztak. Kissé elpirultam, és egy negyed lépéssel arrébb léptem.
-Pont ezt akartam mondani - dörmögte a könyvtárosnő, kissé rosszalló pillantásokat vetve a fiú felé.
-Odaülök hozzád, jó? - mondta a fiú, még mindig felém fordulva. - Akkor közösen meg tudjuk írni a házit.
-Oké - bólintottam. - Köszönöm szépen - fordultam vissza egy pillanatra a könyvtáros felé, majd a fiú előtt lépdelve elvezettem az asztalomhoz.
Ott lehuppantam a székemre, majd egy tollat löktem a mellém telepedő fiú elé.
-Kösz - bólintott.
-Eva Cook? - kérdeztem, felé se nézve.
-Ahha - fintorgott.
-Eredet?
-Ja.
-Akkor itt lesz - csaptam fel a könyvet a 84. oldalon, majd, a fiúra ügyet sem vetve, írni kezdtem.
Ő engem nézett. Én írtam. Egy légy zümmögött valahol a lámpa közelében.
-A nevem Jasper. Jasper Wing.
-Crystal Holloway - feleltem
-Szép név.
-Kösz.
Aztán megint hallgattunk. Már majdnem kész voltam, amikor újra megszólalt.
-Víz elemű vagy?
-Honnan tudod? - néztem rá meglepetten.
Zöld szeme huncutul csillogott, látszólag elégedett volt, hogy sikerült magára vonnia a figyelmemet. Ezen kicsit begurultam, úgyhogy inkább visszafordultam a házim fölé.
-Csak tipp volt. Bár, egy gondolatolvasónak ez nem nehéz...
-MI? - rezzentem össze, és a fiú felé kaptam a fejem.
A tollam legurult az asztalról, de nem törődtem vele, tátott szájjal meredtem Jasper-re. Ő felkacagott.
-Nyugi, csak annyit sikerült megtudnom rólad, hogy Víz elemű vagy, de ennyi. Meglepően erős a falad. Vajon miért...? - nézett rám a fiú kíváncsian.
-Semmi közöd hozzá - hajoltam le mérgesen a tollamért, majd nagy lendülettel felemelkedtem, és bevertem a fejem az asztalba. - AÚ! - egyenesedtem fel, a fejem tetejét dörzsölgetve.
Jasper a markába nevetett. Én csak egy lesújtó pillantást vetettem rá, majd leírtam az utolsó pár mondatot.
-Te miért nem írtál egész végig? - kérdeztem, viszonylag nyugodt hangnemben, az érintetlen tollra mutatva.
-Mert már rég kész vagyok a házimmal - vigyorgott rám kihívóan.
Legyűrtem a feltörekvő szitokáradatot, és inkább felálltam, hogy elrakodjam a cuccaimat. Hasonlóképpen tett Jasper is, csak ő engem figyelt. Amikor úgy ítéltem meg, hogy ha kinyitom a szám, már nem átkozom le a sárga földig, felegyenesedtem.
-Megkérdezhetem, hogy akkor miért vetted ki előttem a könyvet, és miért jöttél velem ide? - kérdeztem, meglepően nyugodtan.
Jasper arcán ekkor eddig ismeretlen érzelem futott át, egy pillanatra teljesen ellágyult, és a szeme mintha... szomorúságot tükrözött volna. De aztán újra felvette azt a mosolyt, bár most nem olyan kihívóan, mint az előbb, inkább barátian.
-Csak beszélgetni szerettem volna - felelte, szemében megfejthetetlen érzésekkel meredve rám.
A fejem ezen a ponton sajdult meg, de olyan erősen, hogy odakaptam, és elejtettem az éppen a kezemben lévő táskámat. Jasper azonnal mellettem termett, de ezt csak homályosan érzékeltem, mert a fülem is zúgni kezdett, és a világ is elmosódott előttem.
-Hahó! - távoli morajként érzékeltem a fiú hangját. Ijedtnek tűnt. - Föld hívja Crystal-t, jól vagy?
Egy kék szempár. Fegyverropogás. Kiáltások. Aztán a világ hirtelen újra egyenesbe jött. Kapkodtam a levegőt.
-Crystal! Crystal! - rázta meg a vállamat Jasper.
-Az Isten szerelmére, jól vagyok - ráztam le magamról a kezét, de a fiú nem tágított.
-Tuti? - kérdezte aggodalmasan.
-Persze - fújtam ki egy tincset az arcomból, majd a vállamra vetettem a táskámat. - Minden rendben.
-Akkor jó - hátrált el Jasper, de a szeme még mindig gyanakvóan meredt rám.
Valamivel le kellett ráznom.
-Megtennéd, hogy visszaadod a könyvet a könyvtárosnőnek? - dobtam a kezébe a kötetet.
-Persze - felelte a fiú, de nem mozdult.
Nagyon úgy tűnt, hogy nem akar búcsúzni. Pedig kénytelen lesz.
-Hát akkor... Szia! - búcsúztam el gyorsan, majd lendületes léptekkel kimentem a könyvtárból.
Igaz, hogy a hirtelen képek után azonnal rendbe jöttem, de a szívem őrülten kalapált, és nem találtam magyarázatot a történtekre. Az első gondolatom Isabelle volt, de valami azt súgta, neki most még ne mondjak semmit. Friss levegő reményében a parkba mentem, ahol ledobtam magam egy fa tövébe. Talán Mary Margaret professzornak megemlítem hétfőn, de még abban sem voltam biztos. Túlreagálod susogta egy hang a fejemben. Valószínűleg igaza is volt. Nem történt semmi különös. Aztán rájöttem, hogy azt sem tudom, milyen elemű a fiú, és hogy hány éves. Így azt tippeltem volna, hogy egy évvel idősebb nálam, de az elemét nem tudtam volna megmondani. Végül a zaklatott gondolatokat elcsitítottam, elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem.

szeptember 8.

/kezdődött a tengerparton/

-Hova megyünk? - loholtam Shane nyomában.