Az iskola parkja

First topic message reminder :

Egy kellemes fejszellőztetés a tanulás után. Erre való az iskola parkja.

-Hűha. Ez igen! -lepődtem meg. -Akkor az én láthatatlanná válási képességem ehhez képest tök semmi és átlagos.

december 17., szerda

-Á, dehogy - löktem meg játékosan a vállát. - A láthatatlanná válás király - biztosítottam.

-Hát ja, csak viszonylag ritkán veszem hasznát. Na jó, akkor azért tényleg jól jön, ha valami világraszóló baromságot óhajtunk végrehajtani Luke-al. -tettem hozzá.

december 17., szerda

Felkuncogtam.
-El tudom képzelni - mosolyogtam. - Én is imádom a képességemet, pláne, ha egy tanár feleltetni akar - meresztettem rémülten a szemem. - Akkor csak megváltoztatom egy picit a véleményét - hunyorítottam cinkosan Jesse-re.

Ránevettem. -Mondjuk én is megcsináltam már egyszer-kétszer matek- vagy földrajzórán, hogy láthatatlanná váltam, mert tudtam,hogy feleltetni akar majd a tanár. De közben végig ott voltam órán és nem maradtam le semmiről.

december 17., szerda

-Wáó - bólogattam elismerően. - Ügyes ötlet - mondtam, ám ebben a pillanatban berobbant a terem ajtaja, és Jane esett keresztül rajta.
-Te jó ég - mormolta mellettem elképedve Jesse.
Jane azonban azonnal felpattant, és szikrázó szemekkel meredt az utána szintén a terembe berobbanó, villogó, gyilkos tekintetű Kelsey-re.
-Nem mondhatod meg, hogy járhatok-e Matt-tel, vagy sem! - sikoltotta haragosan Kels, miközben több követ is egyszerre nővérére küldött.
-Nem hozzád való! - üvöltött vissza Jane, miközben hárította a támadást, és újabb sorozatot indított Kelsey ellen.
-Te szent Merlin - sóhajtottam, és inkább úgy határoztam, hogy fedezékbe húzódom.

-Öhm, ezek mindennapos dolgok nálatok? -kérdeztem vihogva,miután az egyik ajtó fedezékébe húzódtunk.

december 17., szerda

-Igen - válaszoltam, majd az ajtó után kaptam, de már késő volt, mert Kels telekinetikus erejével azt is letépte a sarokvasairól, és nővéréhez vágta. - Jó, új menedék - iszkoltam ki a keletkezett nyíláson pánikszerűen.

December 17.

Tegnap végül Rosabellával, Parisszal, J-vel, Endrew-val és Juliette-tel piknikeztem a park egyik nagyobb füves területén, beszélgettünk, közben a suliból mások is csatlakoztak. Mondjuk kit nem csábítana oda a frissen facsart narancslé és a még meleg cookies, brownie és más finomság illata?

Ma reggel is kimentem a parkba. Farmer volt rajtam, térdig érő fekete csizma, fekete hosszú ujjú és egy vastag kabát. Nem rég ütötte el a nagy inga óra az előtérben a négy órát, én mégis kiszöktem és a fűben ültem egy A3-as rajzlappal az ölemben és egy fát rajzoltam. Ez a tevékenység mindig megnyugtatott, és akkor szükségem is volt rá, mert szörnyű dolgot álmodtam.

,,Kora reggel volt. A madarak csiripeltek, állatok járkáltak az avarban és a fákon. Egy család sétált arra: egy fiatal nő és egy férfi, az utóbbi nyakában egy hat év körüli kisfiú ült és nevetett a maga gyermeki ártatlanságával. Hármójuk előtt egy négy éves kislány sétált, szép hullámos barna hajjal, gyönyörű barna szemmel, kezében egy napraforgóval, mellette egy kis őzgida szökdécselt, nyakába egy kis piros szalag, amin egy masni díszelgett.
Az őzgida valamit meghallott és hirtelen megtorpant, majd lassan elindult hátra fele, minden porcikája egy irány felé figyelt.
- Jasmine! - mondta nevetve a kislány, észre sem véve, hogy baj van, amit az állati ösztön mindig, mindenhol megérez.
- Egy hangot se! - suttogta az apa és a kislány arcáról lehervadt a mosoly és hátranézett. Szülei is ijedten meredt a fák közé. Egyszer csak valami megreccsent a fák között és hirtelen az egész erdő elhallgatott. Halálos csend, a madarak elnémultak, az erdei állatok menedéket keresve mentek tovább, szintén némán. Az apja egy pillanattal később fekete, fríz ló magasságú farkassá vált és mereven nézett ugyanúgy. Az anyja is így tett, csak ő barna farkas lett. Mögöttük pedig a kisfiú ült.
- Rose, ne mozdulj meg! - morogta halkan a nagy fekete farkas a kislánynak. A kislány csak nézett és szemében könny gyűlt össze.
- Anya! - mondta keservesen és arca fájdalmasan eltorzult. Az őzike nekinyomta az orrát a kislánynak, ami egy kicsit megnyugtatta a gyermeki lelket.
Egyszer csak mély hangú morgást hallatszott a távolból és közeledett. A két farkas felkapta a gyerekeket és az őzgidát és rohanni kezdtek az ellenkező irányba, de a hang így is vészesen közeledett. Már nem is tűnt az erdő barátságosnak. Inkább kísértetiesnek és veszélyesnek.
- Apa! Félek. - mondta halkan a kislány és az arcát a fekete szőrbe temette. Hirtelen a morgás megszűnt, így a farkasok lassítottak és megálltak.
- Nem lehet... - suttogta az anya és körbekémlelt.
- Itt van. Érzem. - szippantott a levegőbe az apa. Hirtelen egy szörnyű lény ugrott elő. Szeme vörös volt, szőre tépett barna, három méter magas volt. Teste izmos volt és erőteljes, szájából vér csorgott. Feje egy farkaséhoz hasonlított, fülei hegyesen meredtek előre.
A két kisgyerek felsikított.A szörny pedig fel hörgött, és valami nevetés félét hallatott, majd elindult a család felé..."

Ahogy felidéztem az emlékeket remegni kezdtem és remegni kezdtem. Valami megreccsent a fák között, amitől a lány összerezzent.
- Belle, hogy kerülsz ide? - ugrott le egy fáról Gustavo. Felsóhajtottam, ahogy felismertem a bátyámat.
- Rosszat álmodtam. Te?
- Én is. Furcsa volt. Egy család volt egy erdőben, és...
- Én is azt álmodtam. - vágta félbe Belle. Nem akarta hallani még egyszer az álmot.
- Ó! Mondjuk volt már párszor így, de akkor is hihetetlen. - mondta a fiú és leült húga mellé. - Mit rajzolsz?
- Azt a fát. - mutattam az előttem lévő angyal tölgyre.



- Szép. - dicsért meg Gustavo. - De gyere, mert a kertésznő mindjárt jön ellenőrizni.
Bólintottam és felálltam. Megpróbáltam elfelejteni, de tudtam, hogy ezt az álmot nem fogom elfelejteni. Összeszorítottam a szemem, ahogy felidéztem a szörnyet, de utána megráztam a fejem és elindultam fivérem után. És közben a gyomrom összeszorult. Tudtam, hogy a család egy része meghalt, és csak egy valaki élte túl: Rosabella.